Hogyan vásárol a Z generáció?
Manapság egyre többet hallani a Z generációról, talán leginkább a közösségi média-, és internetfüggőségük kapcsán. Vállalkozásvezetés szempontjából viszont érdemes megvizsgálni fogyasztói szokásaikat, hiszen egyre meghatározóbb fogyasztói szerepet töltenek be. Lényegében az ő vásárlási szokásaik fogják meghatározni a közeljövőben a piac működését, így érdemes az ő igényeikhez alkalmazkodni.
De kik is az a bizonyos Z generáció, és hol tartanak ők az életükben?
Z generációnak azokat nevezzük, akik 1995 és 2009 között születtek. Mindenhol így hivatkoznak rájuk: “digitális bennszülöttek”. Ők az első generáció, akik már teljes mértékben a digitális világban, azt ismerve nőttek fel.
Ha megnézzük ezt a korosztályt, jelen pillanatban egy elég széles és sokszínű skálát jelentenek, hiszen a középiskolás, egyetemista korosztály mellett jelen van a már dolgozni kezdő fiatalok csoportja is. Meghatározó ebben a korcsoportban még a diákmunka, a nyári munka is. Mivel ők már az internet világában nőttek fel, nyilvánvaló, hogy életük meghatározó része az internet, a közösségi média, állandó információáradatban élnek. Ezek a fiatalok szomjazzák az igazságot, a realitást. Elvetik a legtöbb felesleges társadalmi konvenciót, szabályokat, és keresik a mély és igaz értékeket.
Milyen értékeket tart szem előtt a Z generáció?
Környezetvédelem
Számukra nyilvánvaló és érezhető a Föld pusztításának negatív hatása. Tudják azt, hogy ezen hatások megállításának érdekében azonnali lépéseket kell tenni. Emiatt elsődleges számukra, hogy a termékek, amelyeket kiválasztanak, környezetbarát és fenntartható forrásból származzanak, és hogy olyan cégektől vásároljanak, amelyek kiállnak a környezetvédelem mellett. Emellett előnyben részesítik például a használt termékek vásárlását is.
Egészség
Ez részben kapcsolódik az előző ponthoz, a Z generáció számára prioritás az egészséges életmód, ezáltal az egészséges- és bio termékek előnyt élveznek a szemükben. Fontos a helyben előállított termékek, a helyi élelmiszerek fogyasztása, az egészséges táplálkozás. Egyre nagyobb teret hódít a veganizmus is a Z generáció körében.
Etikusság
Sokkal szívesebben vásárolnak olyan fogyasztási cikkeket, amelyek etikusak, fontosak számukra a termelési és előállítási körülmények. Tehát a kelet-ázsiai gyermekeket dolgoztató cégek csillaga leáldozóban van, az olcsóság és a csillogás mögött látják az iszonyatos előállítási körülményeket, és inkább a drágább, de etikusabb és minőségibb termékek mellett teszik le a voksukat.
Technológiai újítások
Ennél a generációnal nem kell aggódni amiatt, hogy rossz szemmel nézi az újításokat, nyitottak, és könnyen alkalmazkodnak az új technológiákhoz, innovatív ötletekhez. Megszokták, hogy a világban minden nap “feltalálnak valami újat”.
Honnan tájékozódik a Z generáció?
A Z generáció élete elképzelhetetlen a közösségi média nélkül. Szinte ott élik az életüket, ebből adódóan leginkább ott jönnek velük szembe az információk, onnan tájékozódnak. Hirdetésekkel is a különféle online platformokon keresztül lehet őket elérni. A leggyakrabban használt felületek a Facebook, az Instagram és a TikTok. Mindegyik más-más célt szolgál számukra a kommunikáció szempontjából. A Facebook, amely egyre inkább veszít népszerűségéből a fiatalok körében, leginkább kapcsolattartásra, információforrásként és események szervezésére szolgál számukra (nem is beszélve itt arról az őszi trendről, amikor nagyon felkapott lett vicces eseményeket létrehozni, például Gombaszögbe lépés, a Csendes-óceán felhangosítása,…). Nem gyakran posztolnak itt, hiszen ez az a felület, ahol az idősebb generáció, szüleik, tanáraik és főnökeik is láthatják posztjaikat. Ezzel szemben az Instagram szabad terepet jelent, leginkább ezen keresztül osztják meg életük történéseit ismerőseikkel. Végül pedig nézzük a TikTokot. Még mindig egy ismeretlen platform az idősebb generációk számára, ám a Z generáció – annak is a fiatalabb része – csaknem állandóan használja. A töretlen információáradat, a rövid, ingergazdag videók szinte függőséget okoznak, amellyel nehéz felvenni a tempót hirdetőként.
Az állandó élményszerzés bűvöletében - a Z generáció vásárlási szokásai
A Z generáció vásárlásai merőben különböznek az előző generációk szokásaitól. A szakértők ennek okát leginkább a 2008-as gazdasági világválságban vélik felfedezni. A lényeg, hogy új szellemiségben közelítik meg a termékek kiválasztását, és más szempontokat helyeznek előtérbe.
Nem fontos a birtoklás és a javak felhalmozása
A legnagyobb változás, hogy az előző generációk prioritásaival szemben a Z generáció fiataljainak szemében nem fontos a birtoklás, a tulajdonukban lévő tárgyak felhalmozása, helyette állandóan új élményeket szeretnének gyűjteni. Sokkal inkább a különböző szolgáltatásokkal, digitális technológiák adta lehetőségekkel élnek.
Az online vásárlás előnyben részesítése
Előnyben részesítik az online vásárlást a hagyományos boltokkal szemben, hiszen sokkal szélesebb választékból tudnak választani, és izgalmasabb maga a vásárlási folyamat is. Mielőtt megvásárolnak egy terméket, kutatást végeznek, összehasonlítják az árakat és az online véleményeket.
A cég vizsgálata
Ugyanúgy, ahogy a termék ár-érték arányával kapcsolatban kutatást végeznek, megvizsgálják a cég etikusságát, társadalmi felelősségvállalását, környezetvédelmi tevékenységét, és kiállását fontos kérdésekben. Sokkal inkább hajlandóak egy olyan cégnek fizetni, amely számukra fontos ügyeket képvisel. Ilyen például a környezetszennyezés, a rasszizmus, a nemek közötti egyenlőséggel szemben tanúsított felelősségvállalás.
Autentikus tartalmak
Fontos, hogy a velük szembejövő információkat igaznak, valóságosnak találják. Manapság, főleg a közösségi média felületein, minden hamisnak, mesterkéltnek tűnhet. Igazi, reális tartalmakat keresnek, amelyek az ő életüket és érdeklődési köreiket tükrözik.
Saját kortársak véleménye
Az influencerek csak az elmúlt évtizedben robbantak be a köztudatba, mára viszont óriási szerepük lett a közösségi média felületein, ők az igazi véleményvezérek. A Z generáció körében az influencerek hihetetlen befolyásoló hatással bírnak, az ő véleményük az, ami számíthat a Z generáció vásárlói döntéseiben. A Z generáció számára fontos, hogy velük egykorúak szájából, ezáltal számukra hitelesnek tűnő véleményeket és információkat hallhatnak a bemutatott termékekről.
Hogyan érheted el a leghatékonyabban a Z generációt?
Felejtsd el a tévét vagy az újságot!
Ha azt mondjuk, hogy a közösségi média felületein kell hirdetni a Z generációnak, az jó kiindulási alap lehet, de egyáltalán nem biztosítja a sikert. A Z generáció, mivel már belenőtt a digitalis világba, rendkívül kritikus szemmel nézi azokat, akik nem indultak ezzel az előnnyel. Egyszerűen fogalmazva, lenézik az előző generációk képviselőit ebben a tekintetben. Komikus számukra az ő jelenlétük az interneten, a “boomerek” posztjai a Facebookon igazán vicces pillanatokat okozhatnak egy Z generációs fiatal számára. Szóval, az ő nyelvükön kell a fiatalokhoz szólni, a posztok fiatalos szemléletet, az ő értékrendjüket kell, hogy közvetítsék.
Legyen élmény a vásárlás!
A Z generációnak szüksége van arra, hogy aktív résztvevői legyenek az őket körbevevő világ folyamatainak. A tartalmak legyenek interaktívak, ragadj meg minden alkalmat, ahol be lehet őket vonni a vásárlásba! Használd ki a visszajelzések adta lehetőségeket, élj minél gyakrabban vele, szólítsd meg őket! Gondolkozz el kvízek készítésén is, amelyekben részt vehetnek, és közben nemcsak élvezik azt, de élményeket is gyűjtenek. Fontos az is, hogy a vásárlás legyen testreszabott és személyes élmény, egyedi promóciókkal és ajánlatokkal, őket megszólító tartalmakkal.
Készíts ingergazdag tartalmakat!
A Z generáció nem fog fölöslegesen rászánni az életéből egy percet sem arra, ami nem tűnik elsőre pillantásra érdekesnek. Vonzzák őket az élénk, változatos, de esztétikus képek, a rövid, izgalmas videók. A posztok szövegeiben is szintúgy érdemes a rövid és velős, de egyben izgalmas tartalmak gyártására törekedni.
Inspirálódj a profiktól!
Az influencerek és az ő tevékenységük nagyon jó inspirációt jelenthet, hiszen ők a fiatalok körében a véleményvezérek, őket követi a Z generáció, rájuk akarnak hasonlítani. Ha még jobban bele szeretnél mélyedni a Z generációnak szóló tartalmak gyártásában, érdemes elgondolkozni az influencerekkel való közös munkán is.