
Hogyan színezi a Barbie-film rózsaszínre az egész világot?
Két nap és végre megérkezik a mozikba a várva várt Barbie-film. Bár azt hihetnénk a téma miatt, hogy gyerekeknek szól majd, a valóság nagyon is távol áll tőle. Ezzel szemben óriási felhajtást generál(t), és ha akarsz sem tudsz elbújni előle a különböző felületeken. Ahol most tartunk, az pedig még messze nem a folyamat vége. De vajon jó ötlet-e, ha éppen rózsaszínre mázolnál valamit a saját vállalkozásodban?
Nem kellene, hogy ekkora sztori legyen, hiszen volt már Barbie-film korábban is. Igaz, nem Margot Robbie-val és Ryan Goslinggal. Ennyire hús-vér Barbie-t sem láthattunk még, de ez még nem elég indok. A fő célpiacot a nők jelentik, méghozzá a most aktív korúak, akiknek kislánykorukban minden álmuk lehetett egy (helyesbítek: sok) ilyen baba. Vagyis, a történet egyik hajtóereje egy óriási retrohullám. Emellett viszont számos olyan paramétert is magánénak tudhat, ami miatt lassan már a csapból is valami rózsaszín folyik.
Miért most?
Tagadjuk vagy sem, a filmipar (amennyiben az ipar részét nézzük) nem a művészetről szól. Ez sokkal inkább egy vállalkozás, ahol pénzt és kreativitást fektetünk be, hogy még több pénzünk legyen. Ilyen esetekben pedig a siker legbiztosabb receptje, ha valami olyanhoz fordulunk, ami már egyszer sikeres volt. Persze, ha hirtelen nagyanyáink fiatalkorából hoznának vissza valamit, az nem feltétlen találná meg a fizetőképes célpiacot. Sokkal értékesebb, ha valami olyanhoz nyúlunk, ami a most aktív és megfelelő diszkrecionális jövedelemmel rendelkezőknek lehet kedves. A mostani topmenedzserek, vállalkozók, anyukák és tulajdonképpen minden nő közös nevezője pedig a Barbie. Közös generációs emlék (nagyjából 40-től 20-ig) az áhított baba. Aki most itt van, megújult és ugyanúgy lehet érte lelkesedni, mint korábban.

Csütörtökön élesedik
A magyarországi és szlovákiai premier dátuma július 20. Ez lesz a nap, amikor a Barbie-film miatt nálunk is minden rózsaszínné változik. Ugyanis mindenhol ez történt! Olvashattuk, hogy a sztárok hogyan viselkedtek a vetítéseken. Mit viseltek. Hogyan énekel a mesterséges intelligencia Barbie Girl-t (ami egyébként nincs benne a filmben). Óriási a csodavárás, és valószínűleg ezek teljesülnek is majd. Várhatjuk a pénteki posztokat és híradásokat, hogy melyik híresség mit csinált és ki hogyan licitált rá a másikra. A kulcsszó azonban a miért?
Nincs más
A Barbie-film jókor lép piacra. Nyáron nem akarunk semmi komolyat, csak szórakozni. Legyen könnyű, vidám, lehessen vele azonosulni és ne kelljen a 40 fokban megerőltetnünk az agyunkat sem. Ha pedig keresnénk valami olyat, ami mindenkihez ugyanúgy szól, akkor Barbie könnyedén lehet közös nevező. Mindenkinek van hozzá valamilyen kapcsolata, mindenkinek van vele valamilyen élménye és mindenki akarta. Most pedig mindenki meg is kaphatja. Igaz, ez a Barbie már nem olyan, mint régen. A film előzetese alapján elhagyja az álomvilágot és belép a való életbe. No, ettől már csak még izgalmasabb. Vajon sikerrel jár? Milyen kalandokba keveredik? Tényleg buta, vagy ez is csak a rózsaszín világ miatt volt? Ken vajon tényleg az álompasi? Akkor is az lenne, ha nem Ryan Gosling játszaná? Ilyen és ehhez hasonló kérdések milliói. A válasz pedig mindig ugyanaz: be kell menni és meg kell nézni.
Mindenhol Barbie
A film költségvetése 145 millió dollár volt. Ha tippelni kellene, nagyon hamar meg fog térülni ez a befektetés. A felvezetésben óriási és kiterjedt marketing-kampány folytattak, ami talán a másik magyarázat az őrületre. A kampány része volt az AirBnB, a Gap, a Primark és az Xbox is. A lista viszont messze nem teljes. Kapcsolódott hozzá Amerikában reality (Barbie Dreamhouse Competition), és már tavaly áprilisban bemutatták Margot Robbie-t Barbie-ként. Az első képkockákat decemberben, az Avatarhoz kapcsolódva lehetett látni. Közben kiderült, hogy Ryan Gosling lesz Ken. Vagyis minden apró mozaik kapcsolódott. Folyamatosan fenntartották a figyelmet. Áprilisban megjelent az összes Barbie és Ken egy plakáton a közösségi médiafelületeken (majd a filmből meglátod). Aztán tv-reklám, billboard, miegymás. Ja, és Malibuban (persze az AirBnb-n) kibérelheted az igazi Barbie Dreamhouse-t is!

Oppenheimer – ki az?
Az amerikai premier egybeesik az Oppenheimer című filmmel. A főhős itt J. Robert Oppenheimer, világhírű fizikus, a Manhatten-terv egyik résztvevője, blablabla. Ennyire van nyár. Abszolút nem az a téma, amiről beszélni akarsz nyáron. Mégis, mi történt? Az óriási kontraszt miatt mémesedett a “közös” film. Barbie-k és Oppenheimerek jelentek meg a közösségi médiában együtt. A két film pedig elkezdte egymást erősíteni. Nem támadást indítottak egymás ellen, hanem mindenki békésen megtalálta a maga közönségét. A popkultúrában pedig megfér egymás mellett a tudós és az üresfejű baba. A végeredmény, hogy a nyitó hétvégén mindkét film 80-100 millió dollár körüli bevételt termelt Amerikában. 145 millió volt a befektetés, ha még emlékszünk. Valószínűleg nem minden idők legjobb filmje, mégis, már van egy díja, márpedig a legjobb teaserért. Vagyis az ajánló máris meghódította a kritikusok szívét.
Barbie-film, mint tananyag
Ha egy dolgot viszel el az egész történetből, akkor ez legyen: nem mindent egy lapra. A Barbie-film marketingje kitűnő példa arra, hogy a marketingmixben van az erő. Abban, ha az üzeneted több platformról szól, a végén pedig a kórus gyönyörű harmóniát alkot. Nem lehet csak közösségi médiában, csak reklámfilmmel vagy csak billboardokon eladni valamit. Minden hangszeren kell játszanod, ahhoz, hogy a célközönséged szívét elérd. Pontosan úgy, ahogyan a Barbie marketingesei is tették. Az előző bekezdésben a film által termelt bevételről beszéltünk. Ez ugye csak a jegybevételt jelenti. A merchandising (vagyis a hozzá kapcsolódó értékesítés) ebben még nincs benne. Abban viszont biztos vagyok, hogy Barbie-val idén mindent el lehet majd adni. A legkisebb dolog talán a kulcstartó lesz pár euróért. Nagyon mennek viszont már most is a 70 eurós Barbie-meglepetésdobozok, amiben a titok, hogy előre nem tudod, miért fizettél. De amúgy mindegy is. A lényeg az érzés.
Kell Neked valami rózsaszín?
Az attól függ. Mi nem csinálunk Barbie-s reklámcsomagokat és a felületeink se lesznek rózsaszínek. Viszont egy Barbie-s fagyit simán el tudok képzelni, hogy sikeres legyen. Az ideális álomvilág ideális fagyija mondjuk. Ha tudsz, kapcsolódj a hype-hoz, mert a mások által generált hullám Téged is messzire repíthet. Az viszont nagyon fontos, hogy ez maradjon természetes. Akkor működik, ha frappáns vagy. Igaz, egy lévai autómosó már korábban kitalálta, hogy egy héten egyszer rózsaszín habbal moshatsz autót nálunk. Mivel sosem jelentik be előre, mindig nagy volt körülöttük a felhajtás. Lehet, hogy most lesz komplett Barbie-nap is. Ki tudja. Csütörtökig még van rá idejük.