d

AM BUSINESS

IČO: 50222104
DIČ: 2120216626
am business mayer andrás elképzelhetetlen évértékelő 2020

Az elképzelhetetlen megvalósul – Évértékelőnk IV.

Azt gondolom magamról, hogy elég gazdag a képzelőerőm. Mégis, ami 2020-ban történt az elképzelhetetlen volt. Nemcsak a koronavírusra gondolok, hanem mindarra, ami megtörtént velünk ebben az évben. Mint minden történetben voltunk fent és voltunk lent, de a végén mosolyogva nézhetünk vissza.

Az év elején határozott tervekkel álltunk neki 2020-nak, pont úgy, ahogy egy magát komolyan vevő cég csinálná. Hogy aztán mindent kidobjunk a kukába tavaszra, de nyárra véglegesen is. A mi fejünkben a vállalkozásunk kétemberes volt, ahol Rékával egymást kiegészítve végezzük a feladatokat, és félünk bárkit beengedni a mi kis mikrovilágunkba. Majd be kellett látnunk, hogy így vagy a feladatok mennyisége haladja meg az erőnket, vagy a minőség fog csökkenni. Mindez februárban, mikor magunkat is nyugtatva nyárra terveztük, hogy új kolléga csatlakozik hozzánk. Addig pedig majd jól felkészülünk lélekben. Többször hallottam, hogy egy vállalkozásnak nehezebb 0 alkalmazottról 1-re fejlődni, mint 50-ről 100-ra. Sok bizonytalanságunk volt, mindaddig, míg meg nem egyeztünk Fannival. Ahogy belépett hozzánk március 1-jén, olyan volt, mintha mindig itt lett volna. Rögtön felvette a fonalat, hozta az ötleteket és rengeteget segített nekünk. Főleg, hogy a márciusi karantén számunkra – szerencsére – lehetőségeket hozott. Elképzelhetetlennek tűnt még két hónappal korábban is a két dolog külön-külön is. Majd egy lezárt országban ültünk és az első alkalmazottunkkal osztoztunk a feladatokon. Boldogok, büszkék és fáradtak voltunk egyszerre.

Majd a nyári lazítások alatt Szakgyaknak köszönhetően csatlakozott hozzánk Lilla is. Az önéletrajzból, a motivációs levélből és a beszélgetésből rögtön éreztük, hogy illeszkedni fog a csapatunkba. Csomó jó ötletet hozott közénk, számos projektben dolgozott az ügyfeleink elégedettségére. Mi pedig azon kaptuk magunkat, hogy két kolléganő is segít nekünk! Ez már tényleg elképzelhetetlen volt, nem is volt még olyan tervünk a tarsolyban, hogy ketten dolgoznak nálunk. Most pedig itt vannak. 

Az év vége megint számos korlátozást hozott, nekünk pedig számos lehetőséget. Most december 18-án, úgy írom ezt a bejegyzést, hogy nagyon büszke vagyok a csapatunkra. Rengeteget dolgoztunk idén, és januárra is megvan már, hogy ki milyen projekttel kezdi az új évet. 

Szerencsére sok feladat, csomó jó élmény köt már össze minket, sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Most már az elképzelhetetlen, hogy volt idő, amikor nem volt ekkora a csapatunk.

Az első részt, Réka gondolatait itt éred el.
A második részt, Fanni gondolatait itt éred el.
A harmadik részt, Lilla gondolatait itt éred el.

am business mayer andrás elképzelhetetlen évértékelő 2020