Van két korcsoport, akiket fokozottan óvnunk kellene az internettől, mert az nagyobb veszélyeket rejt számukra. Ezek a gyerekek és a szépkorúak. Mi köti őket össze? Legfőképp az, hogy mindkét csoport éppen csak ismerkedik a biztonságos internethasználat fogalmával. Tisztelet a kivételnek, aki ebből a két korosztályból ismeri, hogy mi minden hathat károsan a személyiségére vagy világlátására. Kivételből viszont kevés van. milyen veszély leselkedik a nagyinkra a neten? Mi történik, ha elkapja őt a Facebook gépszíja? A modern kor drámáját három felvonásban taglaljuk.

I. Egy fiktív nagyi kalandjai a Facebookon​

Az indexen jelent meg Hanula Zsolt írása, aki azt feszegeti, mit nem jelenthet a biztonságos internethasználat az idősek számára. Cikkében azt részletezi, hogyan szippant be egy kitalált nagyit a Facebook. A magát idős hölgynek kiadó újságíró újonnan létrehozott profiljával három nagy szabályt fektet le maga elé. Ezek a következők:

• minden ismerősjelölést visszaigazol,
• minden nap belép egy csoportba, amit a Facebook ajánl neki,
• és naponta szán egy kis időt arra, hogy találomra lájkolja a hírfolyamot.

A végkifejlet az, hogy a fiktív nagyi eljutott a gyűlölködő és alternatív gyógyászatot ösztönző buborékig, ami teljesen beszippanthatta volna. Végül már olyan eseményekre kapott meghívást, ahol fél millió forinttal húzták volna le őt. Ezt az utat egy hónap alatt sikerült bejárnia, és három fázisa volt:

1. életbölcsességek és cukiságok

Az első fázis, amikor a Facebook-algoritmus elborít a Coelho- és Szabó Péter-idézetekkel. Ezek a naplementére vagy már a sokadik másolás miatt pixelessé vált háttérre ráírt örökérvényű igazságok. Ezek mellé társulnak a jóhiszemű boldog születésnapok és „oszd meg és nyerj egy zsák pénzt” típusú tartalmak.

Persze, senki sem nyer azzal, ha továbbosztja tíz ismerősének és megjelöli őket, ahogy a jószándékú idézetek is legfeljebb jófejség, de sokkal inkább kéretlen tartalom a Facebookon. Ez még egy viszonylag ártatlan fázis, ahol az ember nem árt annyit – sem magának, sem a körülötte lévőknek. Lehet, hogy pár hülyeséget rázúdít így az ismerőseire, de még az igazi agymosás kettővel odébb van.

2. alternatív gyógyászat és ezotéria

Ebben a szakaszban elburjánzanak a különnböző vallási szertartásokra hajazó posztok, illetve az ezotéria mindennemű formája. Csak a fantázia szab határokat. Itt már van minden, mint a vásárban:

• csakratisztítás,
• energiaszint-emelés,
• pénzenergia megnövelése,
• távgyógyítás,
• jóslás és rontáslevétel
• átok (más számára)
• tedd a kezed a képernyőre (billentyűzetre?) és társai.

Bár jóllehet ezen felnevetünk, de egy-egy szélhámos olyan magabiztossággal és marketinggel képes eladni a semmit nem nyújtó szolgáltatását, hogy annak nem nehéz bedőlni.

Mégis ki akarna rontáslevételt magától? Kevesen vannak – talán. De ki akarná azt, hogy a gyerekének végre összejöjjön egy állás és rendes feleség – annak a gyereknek, aki két diplomát is szerzett, de otthon a mamahotelben szenved, és nem talál állást. Valószínűleg erre a legtöbb anya harapna – és ha a rontáslevétel az út ahhoz, hogy a lelke megnyugodjon – ő megtette, ami tőle telhetett – akkor hajlandók azt választani.

Ez az a fázis, amikor már a pénztárcánk is megérzi azt, hogy valamivel átvertek. Csak éppen nem akarjuk elhinni, hogy átverés, és végtelenül próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy igazából ezzel jót okoztunk maguknak vagy másnak.

3. gyűlöletkeltés, hoaxok, politika és összeesküvés-elméletek

A harmadik fázis ennél is erősebb. Bár egyéni szinten csak a haragunk és elkeseredettségünk szaporodik, egy nemzet szintjén akár annak jövőjét is befolyásolhatja.

Minden egyénnek megvan a saját meggyőződése a politikáról, így ezt tiszteletben is tartjuk. Egyes közösségekben azonban vannak, akik szeretik hangosabban hallatni a hangjukat. Emellett az egyre hajmeresztőbb összeesküvés-elméletek is szárnyra kaptak (és ki tudja meddig jutottak). Valószínűleg ma is köröznek a neten.

A világot irányító háttérhatalom, ártatlan személyek ellen indított gyűlölethullám, vagy egy-egy nonprofit intézmény besárosítása (hihetőnek tűnő csúsztatásokkal) mind a repertoárt részét képezik. Sokszor az ilyen álhírek egy ember karrierét tönkretehetik, befolyásolhatják a közvéleményt, akár választásokat dönthetnek el.

Ha azért nem szavazok X jelöltre, mert őt Z szerint az Y pénzeli, és így gondolkodik velem együtt több ezer ember, az egy ország sorsát is megpecsételheti. Úgyhogy bár ez tűnik a legártalmatlanabbnak, mégis hosszú távon ez fejti ki a legnagyobb hatást.

A helyzet az, hogy Hanula írása egy nagyon kis szeletét próbálja bemutatni az internetnek, és az is kizárólag a Facebookról szól. Semmi másról. Nem esik szó az adathalászokról, (telefonos és/vagy) internetes csalókról, online bankingről, kamu profilokról, sem adatvédelmi beállításokról. Viszont, ha egy olyan személy, aki még nem lépett be az internet ajtaján, minden bizonnyal a Facebookkal kezd, „mert mindenki ott lóg.”

II. A Facebook-algoritmus folyamatosan izgatottan tart

Hanula így írja körül a kék óriást: „a Facebook kicsit olyan, mint (…) egy gondolatolvasó robot: mindenkinek azt mondja, amit az hallani szeretne.” A Facebook régóta küzd azzal, hogy algoritmusát újra és újra finomhangolja, és az adott igényekhez igazítsa.

Minden, amiben pénz mozog, az többnyire egy dologra koncentrál: a még többre. A közösségi médiában ezt a még többöt az interakció jelenti, azaz, hogy mit lájkolunk, meddig nézzük, mi érdekel.

Minél pontosabb képet kap rólunk a Facebook, annál relevánsabb hirdetéseket fog a képünkbe tolni. Abból pedig már jön a pénz, hisz nagyobb eséllyel kattintunk olyanra, amit mi is akarunk. Az információval is így viselkedik a Facebook algoritmus. Olyan híreket fogunk hírfolyamunkban látni, amit szívesebben olvasunk.

Az agyunk be van programozva, és ezt tudatosítanunk kell

Az agyunk az evolúciónak köszönhetően tanul, és sok előre megírt programot futtat, ugyanis így energiát spórol. Minden program hasznos az agy szempontjából, de egyéni szinten lehet, számunkra önámítóak, becsapóak, csalfák. Ilyen a megerősítési torzítás is.

Ismertebb formájában, angolul ez a confirmation bias. A jelenség lényege annyi, hogy amit közelebb érzünk magunkhoz, azt hamarabb és könnyebben elfogadjuk. Ha egy emlékre visszaemlékezünk, úgy fogjuk látni, ahogy azt látni akarjuk. Egy régi párkapcsolatot évekkel később már békésebbnek ítélünk meg, mivel ilyennek akarjuk utólag látni. Így keletkeznek az ember életében a „régi szép idők”, amik annyira nem is voltak szépek, de szeretnénk annak látni.

Na de ugyanezt megcsináljuk más információval is.  Az esőtáncnak aligha van hatása az időjárási folyamatokra, ha mégis elered az eső, azt bizonygatjuk majd, hogy mi csináltunk esőt. Ha hiszünk valamiben, hamarabb fogjuk azt igaznak, valódinak, működőnek tekinteni, még ha nem is az az objektív igazság.

Az algoritmusok pedig legtöbbször annyit látnak, hogy mi az, amivel az emberek interakcióba lépnek, és mi köti őket össze. Nem véletlen, hogy az elmúlt években ügynökségek dolgoznak azon, hogy kiszűrjék az álhíreket és világvége-közeli téves jajveszékeléseket.

Van, amikor a mi magunk fújunk buborékot magunk köré

Ha kellő mennyiségű posztot lájkolunk össze, felépül rólunk egy profil. Ebből kiderül, hogy mit szeretünk, és mit nem. Ha lájkolom az Audi oldalát, és pár focicsapatot is követek, akkor kezd összeállni a kép: autó- és fociszerető vagyok. Valószínűleg érdekelnek a témák. Innen pedig már csak egy lépés, hogy elinduljon a lavina.

Az fog megjelenni a hírfolyamunkban, amit mi is szeretünk. Olyan ismerősi kör, oldalak és csoportok rendeződnek körénk, amit tudatosan és tudattalanul is építünk. Olyanok, amelyek a mi világlátásunkhoz igazodnak, és igazolják, illetve visszhangozzák a mi igazunkat. Ez az echo chamber, vagy magyarabbul: visszhangkamra. A visszhangkamrák kártékony hatása máig vitatott, és nagyban függ az adott személytől, aki már belekerült.

Olyan ez, mint a szenvedéllyel küzdő apa és két fia története. Az egyik absztinens, míg a másik rabja lesz a szenvedélynek, és mindkettő azzal magyarázza, hogy „az apám is a rabja volt.” Van, aki, ha belekerül ebbe a kamrába, még mélyebbre kerül, és van, akire fordítva hat: a tartalom, amellyel nem ért egyet, még inkább megerősíti a saját meggyőződésében.

Legegyszerűbb ellenszere a visszhangkamráknak, ha egy adott jelenség másik nézőpontjával is szembesülünk, és a kettő metszetéből vonjuk le magunk számára a tanulságot.

Végül ott van az időskori magány

A kérdésre, hogy miért állnak be az idősek olyan gondolatok mögé, amelyekben maguk sem hisznek, Hanula így válaszol: „Annyira hiányzik az életükből a közösségi élmény, hogy valaki törődjön velük, hozzájuk szóljon, hogy ha bárki megadja ezt nekik, amögé vakon beállnak.”  Mellé azért társul még egy kis jóhiszeműség is. Nem is kérdéses, az internet előtti időben kevesebb ilyen veszéllyel találkozhattak. Végül pedig össze is áll a recept.

III. Nem olyan ez, mint egy fejfájás, hogy magától elmúlik

Inkább olyan, mint egy hónapokig vagy évekig elhúzódó migrén, amiből saját erőnkből nehezen tudunk kiszakadni. Nem ritkán szükség van egy kisebb lökésre, hogy kimozduljunk a középpontból.

„Az én nagyim nem ilyen, biztos nem dőlne be ilyennek.” De gondoljunk csak azokra az esetekre, amikor körülöttünk annyit hangoztatnak egy állítást, amíg mi is elkezdjük megkérdőjelezni a valónkat. Mindenki a környezetünkben eldobja a gyógyszereket és illóolajokkal kezd el végzetes betegségeket kezelni. A lelküknek jót tesz, hat a placebo, de hosszú távon végzetes lehet. Mi pedig csendben feltesszük a kérdést: Csak én lennék ilyen hülye, és mindenki más tudja jól? – visszhangzik a fejünkben. És mi történik, ha valaki eddig a kérdésig se jut el? Ha azt, amit lát, nettó igazságként könyveli el?

Aranyszabály: könnyebb megelőzni, mint megoldani

A biztonságos internethasználat legfontosabb tanulsága az, hogy könnyebb felkészülni a bajra, mint azt megoldani. A nagyit, aki minden reggel „szép napot kívánok” rózsacsokros hátteret oszt meg, nehezen fogjuk tudni a szokásáról lebeszélni, mert ismerősei belájkolják, rutinja részévé vált, társas interakciót jelent számára. De aki nem csinál ilyet, azt még fel tudjuk készíteni arra, milyen csapdákkal találkozhat.

Nem azt mondjuk, hogy a „csodás reggelt” posztok veszélyesek, de egy-egy komolyabb csaláshoz lehet az út. A Facebook algoritmus sötét oldalának a kapudrogja.

A legcélszerűbb, ha leülünk az ismerősünkkel, szerettünkkel, és elbeszélgetünk arról, hogy hogyan mennek a dolgok az interneten. Csak pár rövid tipp a teljesség igénye nélkül:

• Lehetünk jóhiszeműek, de legyünk szkeptikusak. Ki az aki egymillió eurót akar ránk hagyni anélkül hogy ismerne? Ha az unokánk balesetet szenved, miért kérnek tőlünk pénzt a kórházi ellátására, amikor ott az egészségügyi biztosítás? Az autóvontató sem a nagyit keresi meg elsőnek.
  
• Sok olyan tartalom kering, ami igaznak látszik, de nem az. Mindent ellenőrizzünk többször, akár különböző forrásokból.
• Az ingyennek tűnő dolgokért mindig fizetünk valahogy (online legtöbbször az adatainkkal).
• ismeretlen jóakarók, ha léteznek is, nem a Facebookon keresnek meg (bővebben itt olvashatsz ezekről a pontokról).

Úgy beszéljünk a biztonságos internethasználatról, ahogy mi is szívesen hallanánk róla

Többet érünk el vele, ha szüleinket, nagyszüleinket felkészítjük azokra a dolgokra, amelyekkel nagy eséllyel találkozni fognak, minthogy a veszélyeket harsogjuk. Gondoljunk csak arra, hogy minek örülünk jobban: ha valaki segít valamit jól csinálni, vagy folyamatos elmondja, hogyan ne csináljuk. A közösségi média is csak egy eszköz, és rajtunk múlik, hogy mire használjuk fel. Addig pedig a legjobb, ha tudatosítjuk, illetve segítünk tudatosítani, milyen veszélyek leselkednek ránk, illetve azokat hogyan kerülhetjük el.