Milyen volt az első nap, az első benyomás az AM Businessnél?
Ez elég érdekes kérdés, mert leginkább a tyúk meg a tojás esete…Először talán arra gondoltam, hogy bár vannak ügyfeleink, és most már egy márkánk is, nem tudom hogyan fogjuk ezt megtölteni. A vállalkozásunk első időszaka teljesen ösztönös volt, nem gondoltuk át stratégiailag, hogy mit szeretnénk csinálni. Aztán ahogy folyamatosan lett egyre több ügyfelünk, megbízásunk, majd egyre több kollégánk is, akkor éreztem, hogy valami nagyon jó dolgot csinálunk együtt. Számomra egyébként ez nem annyira munka, mint társasjáték, és talán az elején ezért is nem kezeltem annyira hivatalosan. Mostanában viszont az első szó, ami az AM Businessről eszembe jut mindenképpen az inspiráció.
Milyen volt a legemlékezetesebb projekt?
Szerintem mindegyik projektünk különleges volt! Ha egy teljesen bullshit-klasszikust kellene hoznom, akkor azt mondanám, hogy vagy nyertünk, vagy tanultunk…Vannak olyan legek, amiket viszont szerintem sose felejtünk el. Van, akinek szerintem (és ugye legalább 50%-nyi szavazatom van!) ingyen is dolgoznánk. Aztán van egy erős emlékem egy projektről, ami decemberben készült el, szinte már karácsonyfaállítás helyett, némi éjszakai túlórával. Volt olyan weboldal, ami szkopjei kávézókban kapott végleges szöveget, mert a leadás és a családi nyaralás összeért… Mindegyikben volt különleges, és mindegyiktől kaptunk valamit. De az örök klasszikus talán, amikor Fanni a kirándulásuk közepén a GRAF-állványokról mesélt a barátjának. Bár nem voltunk ott, szerintem mindannyiunknak ott lesz kollektív élményként.
Milyen feladatköröket végzel és melyiket szereted a legjobban?
Én vagyok az R1-es munkatárs a cégben, eredj ide, eredj oda. Hivatalosan nem tudom, milyen funkcióval tudnánk leírni. Szoktam lenni fénymásolófiú is. Legjobban talán az ügyfelekkel szeretek találkozni, megérteni, hogy ők mit szeretnének és miért éppen azt. Emellett természetesen sok projektben veszek részt, ahol szöveget írok, másikban pedig kampányt menedzselek. Ezek mellett igyekszem biztosítani a mindennapi működésünk alapfeltételeit: mindenkinek legyen feladata, kiegyensúlyozottan működjünk, haladjunk a határidőkkel és a többi. Szerencsére nem hagy az élet unatkozni, mert szinte minden nap új dolgokkal kerülök szembe.
Tíz év múlva hogyan emlékszel majd erre az időszakra?
Szerintem nem fogom érteni, hogyan fért be ennyi minden egy-egy napunkba. Vagy elkap majd a “régen minden jobb volt”-nosztalgia. Azt is el tudom képzelni. “Bezzeg az én időmben.” Addigra még távolabb leszek a fiatal célközönségtől, és kérdés, hogy 40 felett mennyire leszek naprakész marketingszakember. Lehet, már csak stratégiai kérdésekben kérdeznek meg a kollégáim, egyéként meg azt mondják, hogy “addig jó, amíg Andris bácsit nem látjuk.” Kevesen tudnak akár 20-30 éves életkori különbség ellenére hitelesen és jól kommunikálni. Plusz a negyvenéves arcommal sem biztos, hogy egy fiatalos, dinamikus ügynökség benyomását keltenénk majd. Bár, ha ilyen tempóban történnek velünk a dolgok, mire befejezzük a kérdéseket el is telik az a tíz év. Egyébként nemrég hallottam, hogy a “régi szép idők” vannak most. Próbálok eszerint gondolkozni, és értékelni azt, hogy most milyen lehetőségeink vannak. Persze, azért remélem, hogy tíz év alatt előrelépünk majd ebben is.
Mi volt a legváratlanabb feladat?
Két ilyenre emlékszem, az egyik megvalósult, a másik nem. Kérdés szintjén merült fel, hogy tudnánk-e dalszöveget írni szlovák nyelven. Ebből sajnos nem lett semmi, nem csak velünk, hanem ha jól tudom, mással sem. Érdekes kihívás lett volna mindenképp.
Ami meg is valósult, az egy kommunikációs projekt. Az egyik ügyfelünk azzal hívott fel, hogy szerinte az én kommunikációs készségem kiemelkedő, és ő pont ebben szeretne fejlődni. Rengeteget dolgoztunk, szerencsére kifejezetten vidám hangulatban, és remélem, ő is elégedett lett a végeredménnyel. Abban biztos vagyok, hogy sokkal magabiztosabban tudja megmutatni magát akár egy mondatban, amivel könnyedén kiemelkedik a versenytársai közül.
Hogyan értékelnéd a csapatot?
Csak a legszebb szavakban, de a saját kritikám is lenne, ha nem így volna. Teljesen klisés és dögunalmas, de nagyon szeretek velük dolgozni. Mindenki más karakter és szerintem ez a kulcsa annak, hogy megtaláljuk a hangot… Rékával mostanában főleg tulajdonosi szerepben találkozom. Azt szoktam mondani, hogy ő a külföldi CEO, aki negyedévente-félévente bekéri a számokat, és ha minden rendben, akkor nem kérdez többet. Persze, ennél azért többet csinál, de az ő része főképp a stratégiai irányítás. Ebben viszont kifejezetten jó, nem engedi, hogy két lépcsőt ugorjunk, de azt sem, hogy egy helyben toporogjunk. Jó érzéke van hozzá, hogy mikor miben kellene fejlődjünk. Lilla a “legidősebb” kollégánk, akinél mindig süt a nap. Lassan két év alatt még sosem volt rossz napja, mindig lelkes és óriási empátiával indul neki minden feladatnak. Néhány ügyfél nagyon kedveli őt, és óriási szívecskéket szoktak küldeni a munkáira. Meg persze mi is csapaton belül. Benji érkezett utoljára, aki zseniálisan mozog rendszerekben. Nagyon jót tett nekünk az ő kicsit “kockább” szemlélete, mert sokkal szervezettebbek vagyunk azóta. Emellett folyton azon jár az agya, hogy mi lesz a következő meg az azutáni lépés. Aztán vagyok én, kicsit őrült, de tudnak kezelni. Összességében szerintem pont jó elegye van a hosszabb- és rövidebb távú gondolkodásnak, a kreativitásnak és annak, hogy két lábbal kell a földön állnunk.
