Gyakornok vagy púp a hátadra?

Napjaink egyik divatos foglalkoztatási formája, amiben a cég egy vagy több gyakornok betanítását és foglalkoztatását vállalja. Egyesek szerint a fiatal, új munkaerő friss energiát, új szemléletet hozhat a vállalkozásba, mások szerint viszont egyetlen cég sem azért jött létre, hogy megtanítsa mindazt, amit az oktatási rendszer elfelejtett. Egy harmadik értelmezés pedig a rabszolgatartás modern formáját látja benne.

Már a középkorban a céhek rendszerében is az volt a szokás, hogy a mesterek mellett az ifjak segédkezve, eleinte apró feladatokat ellátva tanulták meg a szakmát. Ennek a modern formája a gyakornoki rendszer. Ugyanakkor, amíg régen mindenkinek volt ideje hónapokat várni egy cipőre, ma már mindent azonnal akarunk, sőt, ha lehetséges tegnapra. Ehhez azonban nem a gyakornok az ideális szereplő!

A modern céhlegények, a gyakornokok megérkeznek a céghez (sok esetben életük első munkahelyére) és azt várjuk tőlük, hogy valódi tudást és hozzáadott értéket adjanak a szervezethez.

gyakornok munkában trainee

Csakhogy az iskolapadból átülni egy működő, termelő cégbe nem olyan egyszerű. Az oktatási rendszer ugyanis nem arra készít fel, amit a munkaadók elvárnak. Az iskolák nem a gyakorlati tudást adják át! Saját példánkon is tapasztaljuk, hogy sem az, amit még mi tanultunk az egyetemen (pedig nem volt olyan rég), sem az, amit diákok tudnak hozni nem elégséges az önálló munkavégzéshez. Fogalmak szintjén általában tudják, mit kellene csinálni. A végeredményt látják maguk előtt, ugyanakkor az oda vezető utat soha nem mutatták meg nekik.

Akkor mégis miért kell egy gyakornok?

Sok cégvezető erre egyszerű választ ad: kávét főzni, fénymásolni. Ők nagyon gazdagok, hogy egy tehetséges fiatalt erre használnak. Szerintünk fehér lapot kapnak, akikből ki tudjuk nevelni a jövő munkatársait. Igaz, ehhez rengeteg idő- és energia-befektetésére van szükség, hiszen szinte nulláról kell őket kiképeznünk. Cserébe, amikor önállóvá válik a gyakornok, érteni fogja a cégünk működését, és aszerint tanul be, ahogyan mi tanítottuk. Így már sokkal hasznosabb tagja lesz a csapatnak! 

 

Mások szerint ez rabszolgatartás, hiszen a gyakornokkal bármilyen feladatot meg lehet csináltatni, úgysem fog ellene lázadni. Bennünk csak az a kérdés merül fel, hogy ilyen alapokkal hogyan épülhet egy sikeres vállalkozás, ahol szeretnek dolgozni az emberek?