Fölösleges-e a marketinges a vállalkozásodban?

Sokszor hallom, hogy egy marketinges csak plusz kiadás. Hogy annyira egyszerű már az online világban minden, hogy bárki lehet marketinges. Meg persze azt is, hogy én magam is könnyedén össze tudok kattintani egy kampányt. Még mielőtt bárki azt hinné, hogy most a nagy megmondó-poszt következik, el kell mondjam, hogy ezek a fenti mondatok mind igazak. Csak nem pont úgy. 

A vállalkozásod kiadásszerkezetéért Te vagy felelős. Nyilván van bevételed, amihez párosulnak költések. A marketinges is lehet egy költség vagy egy befektetés. Ha a marketingesed “csak” bent ül az irodában, a lábát lógatja és semmilyen hozzáadott értéke nincsen, akkor igaz az első mondás: csak kiadás. Azonban, ha létrehoz Neked egy stratégiát, márkát épít, pozicionál, hirdetéseket optimalizál, és egyébként élénkíti az értékesítést, akkor sokkal inkább hasznot termel. Érdekes, hogy sok vállalkozónál a marketing és az értékesítés nem kapcsolódik össze. Előbbit az ördög művének tartják, míg utóbbiért mindent feláldoznának. Pedig ez a két fogalom nagyon is közel van egymáshoz! 

A marketinges nem varázsló

Készítettünk magunknak két kampányt. Egyet úgy, ahogy egy marketinges készíti el. Egyet pedig úgy, ahogyan bárki más. Ez az egyetlen különbség. A kreatív tartalom mindkét esetben ugyanaz a videó, és még a célközönséget sem változtattuk meg. A különbség a végén majdnem tízszeres! Hogy miért? Egészen egyszerűen azért, mert ez is egy szakma. Ha a fogad fáj, azt sem magad kezeled – jobb esetben – hanem felkeresel egy fogorvost. Nem mindegy honnan indítod a kampányt, milyen paraméterekre figyelsz. Teszel bele munkát, vagy csak megpróbálod megúszni. Pontosan úgy, mint a Te szakmádban! Nincs benne semmi mágia, pusztán az egyik esetben betartottuk a szakmánk szabályait, a másikban pedig páros lábbal ugrottunk a pocsolyába. Van, amikor ezt meg lehet úszni szárazon, de inkább kevesebb esetben. 

marketing marketinges ppc kampány közösségi média kampány kezelés

Bárki lehet marketinges?

Alapvetően igen. Egy kedves ügyfelünk kérdezte, hogy mit kellene tennie ahhoz, hogy minket (vagy más marketingest) kirakhasson a cégéből. Nos, át kellene vennie mindazokat a feladatokat. A rendszerek és trendek ismeretét, és persze némi pszichológiai jártasságot. Ennek ellenére bárkiből lehet marketinges. Viszont az összes többi szakmához hasonlóan ez is folyamatos tanulást kíván. Ha úgy érzed, erre nem vagy kész, vagy csak egyszerűen nem fér bele az idődbe, akkor viszont jobb, ha kiszervezed az egészet.

Luxus?

Sok vállalkozás gondolja úgy, hogy ők még nem értek meg arra, hogy külsősökkel dolgozzanak. Még kevésbé arra, hogy belsős alkalmazott marketingesük legyen (munkabér, járulékok, juttatások, eszközök, stb.). Viszont egy dolgot mindenképp végig kell gondolnod: ha nincs marketing, akkor előállíthatod a világ legjobb termékét, senki nem fog tudni róla. Szenvedhetsz vele magad, esténként, fáradtan, amikor a napi munka már leszívta az energiádat. Vagy dönthetsz úgy, hogy Te azzal foglalkozol, amihez értesz, a marketinget pedig rábízod egy ügynökségre.