d

AM BUSINESS

IČO: 50222104
DIČ: 2120216626
Trollface mém, a trollok és trollkodás internetes jelképe.

Hogyan védekezhetünk a trollkodás ellen a közösségi médiában?

Az internet egy viszonylag szabad virtuális térnek indult, ezért bárki kinyilváníthatja a véleményét. Mindez hasznos is, csak van egy sajátos műfaj: a trollkodás. Hogy mi is ez? Körülírni nehéz, a definíció képlékeny, szétfolyik az ujjaink között, de egyszerűen úgy fogalmazhatnánk, hogy a trollkodás célja, hogy sértő vagy provokatív üzenettel kellemetlen helyzetben hozzon egy adott dolgot vagy személyt.

Trollface mém, a trollok és trollkodás internetes jelképe.

Mutass egy trollkodást, megmondom ki vagy

Sok oka van, hogy valakiből troll lesz. Egyesek bosszúból trollkodnak, mások azért, mert éppen szétunják az agyukat. Aztán ott vannak, akiknek ez a szórakozás, és ezen vezetik le a feszültséget. És persze vannak, akik egyszerűen csak figyelemre vágynak. Ahány ember, annyi trollkodás. Sőt, a trollkodás nem is feltétlen az internethez köthető, hanem a való offline világhoz. Az internet csak rásegített, elérhetővé tette mindenki számára, és a humoros megnyilvánulások könnyebben terjedhettek.

Vannak egyszerűbbek

Ilyen például a Youtube-videók alatti „elsőzés” (értsd: ha nem szerepel komment a videó alatt, „első” szöveggel lefoglalja az első kommentet az adott személy), vagy amikor egy teljesen témához nem illőt hozzászólást látunk a közösségi médián. Legtöbbször az ilyenek célja a figyelemkeltés és -gyűjtés, ami el is indul azzal a lavinával, amiben mások elkezdik a trollt virtuálisan betámadni.

És vannak stílusos trollkodások

Van, amikor igen kifinomult módszerekkel van dolgunk. A cambridge-i MIT diákjai megunták, hogy a szakmájuk konferenciájára boldog-boldogtalan bekerül, mert egyszerűen nincsenek átvilágítva a tudományos munkák. Ezért 2005-ben létrehoztak egy tanulmánygenerátort (ez ma SCIgen névre hallgat), amivel egy tökéletesen értelmetlen, ám igen jól megfogalmazott és ábrákkal ellátott kutatási jelentést tudtak kigenerálni. A címét valami ilyesmire fordíthatjuk: Rooter: az elérési pontok és a redundancia tipikus unifikációjának metodológiája.

Ne szomorkodjunk, nem csak külföldön vannak stílusos trollok. Magyar viszonylatokban is készült hasonló, az éppenséggel Ákos dalszövegeiben próbált felfedezni bizonyos mintázatot és leutánozni azt. Az akkori index munkatársai készítették 2012-ben az Ákos-dalszöveg generátort.

Akárhogyan is van, nem az a kérdés megtrollkodnak-e minket is, hanem hogy ki és mikor. Elkerülni nem lehet, megelőzni csak minimálisan, így leginkább azt kell megtudni mit tehetünk ellene, ha már megtörtént. Ha vállalkozásod az online térben is létezik, akkor a te érdeked is, hogy a végén a te pozíciódat erősítsd meg, és a troll maradjon hoppon.

Íme a trollkodás elleni recept

Ne adjunk lehetőséget

Magától értetődő, de tartsuk fenn a jogot, hogy a rosszindulatú hozzászólásokat moderálhassuk. Ha weblapunkat WordPressben építjük fel, az állandó oldalainkon kapcsoljuk ki a kommentelés lehetőségét. Egyrészt felesleges, másrészt potenciális támadási felület. Természetesen bánjunk csínján ezzel is. Ha minden hozzászólást törlünk, vagy csak a negatívakat, akkor a „mesterségesen megtisztított környezet” másnak is szemet szúr, és kilométerekről bizalmatlanságot gerjeszt. Meg kell tudni különböztetni az indulatos ügyfelet a fotelben nevetgélő trolltól.

Próbáljuk meg lazára venni

Nincs annál menőbb, amikor a trollnál nagyobb trollá válik maga az áldozat. Vagyis, ebben az esetben már nem is ő az áldozat. Ha valami humorossal tudunk visszaszúrni (ésszerű határok között), azzal azt tudjuk megerősíteni, hogy mi is csak emberek vagyunk, ráadásul jófejek. Persze a közbeszédbe kerülő egyes társadalmi témák folyamatosan szűkítik a humor lehetőségeit, így ügyelnünk kell, hogy ne visszájára forduljon a helyzet. 2012-ben a britt O2 Twitteren nagyot alkotott:

Twitteren való trollkodás, amelyre az O2 visszacsapott

Magyar fordításban: Hé, @o2 – légyszi csináljatok már valamit az SMS-szolgáltatásotokkal! Már 246 üzenetet küldtem ennek a csajnak és még egy válasz se érkezett tőle.
O2 válasza: @JRhodesPianist Helló James, ez tényleg sok SMS! Lehet, legközelebb csak egyet kellene küldened 246 különböző lánynak… Eredeti Tweet itt.

Tevékenységüket viszonozzzuk kedvességgel

Az észérvek aligha hatnak rájuk, és minden erejükkel azon lesznek, hogy az ellenkezőjét bizonyítsák (még ha maguk sem hisznek benne). Azonban ha egyszerű, pozitív kicsengésű, kedves üzenettel válaszolunk, azon már nem igazán találnak fogást. A legtöbb troll itt feladja, mert célját nem érte el (hogy idegesítsen bennünket), vagy azt hiszi, csak mi nem értjük a poént. Na meg, egy kedvesen megfogalmazott üzenetre aligha lehet olyat reagálni, amitől nem az ő imázsuk sérülne.

Egyszerűen ignoráljuk

Egy-egy provokatív üzenet akkora, amekkora feneket kerekítünk neki. Az ilyen hozzászólások célja sosem az, hogy az egyik fél nyerjen nekem-vagy-neked-van-igazad csatában. Így ha ártalmatlannak ítéljük meg az apró csínytevésüket, egyszerűen hagyjuk az éterben. Mint említettük, a figyelemkeltés szerepel az élenjáró kiváltó okok között, így ha azt nem kapják meg, gyorsan csökken a lelkesedés.

Ha megalapozott, ne riadjunk vissza a tiltástól és jelentéstől

Vérre menő szócsaták zajlanak az internetes szólásszabadásgról, azonban ha úgy ítéljük meg, hogy a visszatérő trolljaink túlléptek egy egészséges határt, ne riadjunk vissza a „Tiltás” és „Jelentés” funkciók használatától, nem az ördögtől valók. Ugyanitt hangsúlyozzuk: különbség van dühös ügyfél és unatkozó troll között.