Szent Grál-e a LinkedIn hirdetés?
Új közösségi média platform indítását jelentette be a Meta. Emellett a Messenger újra Facebook része lesz, holott néhány éve pont az volt a lényege, hogy a Facebook és a Messenger ne ugyanott legyen. Eközben tavaszodik, az emberek egyre nyitottabbak (legalábbis rengeteg vállalkozótól hallom). Mégis teljesen másról fogok most beszélni: a mai témánk ugyanis a LinkedIn hirdetés. A marketing egy olyan eszköze, amiről a kkv-szektorban kevesebb szó esik, pedig lehet, hogy a Te vállalkozásod számára is ez lenne az üdvözítő út.
Ha nem vagy fent, az nem halálos bűn, de később még lehet fájdalmas. Ugyanis a közösségi platformok között is komoly diverzifikáció ment végbe. Vagyis nem mindenki van fent mindenhol, attól függően pedig, hogy melyik platformon vagyok, másképp viselkedem. Gondolj csak arra, hogy a TikTok milyen könnyen okoz függőséget az egymás után dobált érdekesebbnél érdekesebb videókkal. Vagy a Facebookon mennyivel több hírrel és reklámmal találkozol, minthogy a barátod éppen 30 éves lett. A LinkedIn hirdetés ebben (is) érdekesebb, ott ugyanis – elvileg – a legnyitottabb közösségre találhatsz.
Cipőt a cipőboltból
Régi reklámszlogen, mégis a marketingmix összeállításakor is fontos. Mindent kezeljünk a maga helyén. Az egyes platformokon egyes célközönségeket érhetsz el, és a divat miatt még egyáltalán nem biztos, hogy Neked ezen a csatornán kell kommunikálnod. Akkor van értelme bármelyik közösségi oldalon hirdetned, ha a közönséged ott van, és számukra releváns, amit hirdetni akarsz. Például a mi ügynökségünknek fölösleges a Pinteresten jelen lenni, hiszen nem generálunk olyan anyagokat, amiket csak képpel érdekesen el tudnánk adni. Ezért nem is célunk jelenleg, hogy itt is megtalálj minket. Ugyanakkor ez később még változhat.
A LinkedIn hirdetés csak B2B-ben hasznos?
Ez az egyik általános tévedés, viszont nem alaptalan. A LinkedIn egy üzleti közösségi portál. Nem barátkozni vagyunk itt, hanem azért, hogy a saját brandünket építsük. Tehetjük ezt vállalkozóként új partnerek reményében, álláskeresőként vagy éppen a karrierépítésünk fontos lépéseként. A lényeg, hogy itt minden a bizniszről szól. Kivéve a hirdetéseket. Ugyanis egy luxusmárka számára akár ideális hirdetési közeg lehet. Olyan státuszú embereket tudnak itt célozni (cégvezetők, felsővezetők, vállalkozások tulajdonosai) akár cégméretre is szűkítve, akik kellően kvalifikált (értsd: tehetős) célpiacot jelentenek a számukra. Innentől pedig már régen nem B2B-ről szól a platform. Ha viszont a Te terméked vagy szolgáltatásod mindennapi fogyasztásról szól, akkor könnyen lehet, hogy nem itt kell keresned az ügyfeleket. Kiflit vagy ablaktörlőt ugyanis szinte biztosan nem tudsz majd itt eladni.
B2B-ben hogyan?
A B2B (tehát amikor az ügyfeled is egy vállalkozás) talaján maradva fontos, hogy szinte minden paraméterezhető. A cégméret, a lokáció, a betöltött pozíció szintje, az abban eltöltött idő vagy akár a vállalkozás szektora is. Éppen ezért fontos, hogy világos buyer personaval (link) rendelkezz, hiszen így tudsz majd eredményesen hirdetni. Teheted viszont olyanoknak, akik éppen nyitottak, hiszen a LinkedIn hirdetés varázsa ebben rejlik: az oldal még nem elcsépelt. Nincs tele reklámmal, hoaxokkal és értelmetlenségekkel. Egy szóval: (még) nem időrabló közösségi oldal, sokkal inkább olyan, ahová tanulni vagy inspirálódni járnak az emberek. Ezt pedig könnyen a magad javára fordíthatod: add meg nekik pontos ezt!
Létrehoztam, és most?
Az, hogy van egy oldalad a LinkedIn felületén, olyan, mint a jogosítvány. Ott vagy a körben, de vezetni ettől még nem tudsz. Fel kell építened, hasznos információkkal feltöltened ezt az oldalt és folyamatosan kommunikálnod. Adódik a kérdés, hogy milyen nyelven tedd mindezt. A választ pedig: Tőled függ. Ha lokális célpiacban gondolkodsz válaszd a magyar és/vagy szlovák nyelvet. Ha úgy gondolod, hogy a szolgáltatásod vagy terméked érdekes lehet külföldön is, kommunikálj angolul. Ahogy korábban is leírtam, a terjeszkedés nem mehet ész nélkül, de ha grafikus keresek, egy kizárólag horvátul kommunikálóval nem tudok mit kezdeni. Egy angolul kommunikáló horváttal viszont már igen. Valószínű, hogy nem én vagyok az ő elsődlegesen vágyott ügyfele, mégis könnyen lehet, hogy belé botlok.
LinkedIn hirdetés vagyonokért?
A platform szereti a pénzt, és teljesen más összegekkel játszik, mint a Facebook vagy a Google Ads. Itt az élet napi 10€-nál indul, ami egyeseknek akár erős kezdés lehet. Talán még nem tart ott a vállalkozásod, hogy havi 300€-t gond nélkül elkölts az itteni reklámozásra. Sebaj, kezdd el organikusan építeni az oldaladat, egyensúlyozd ki az értékesítési és a brandépítő posztokat, így is célhoz érhetsz. Igaz, sokat fog segíteni, ha egy-egy hétig reklámozni is tudod magadat. Ha ma regisztráltál, tartalom nélkül, akkor viszont szinte csak pénzégetés elkezdened a reklámozást is. Ugyanis mindenki látja majd az oldaladon, hogy teljesen üres. Te megbíznál egy ilyen cégben? Akkor miről is beszélünk?
Még egy platform, ahová tartalmat gyárthatok
Igen, felfoghatod így is. Vagy úgyis, hogy még egy ajtó, ahol bekopoghat az ügyfelem. Ha vezetsz blogot, vagy rendszeresen posztolsz más platformokon is, azt felhasználhatod itt is. Ugyanis szinte biztosan másokat fogsz elérni, mint mondjuk a Facebookon. Csak viszonyításképpen: a mi ügyfeleink kevesebb, mint 20%-ával találkoztam már a LinkedIn felületén. Vagyis, aki itt követ, annak valószínűleg újdonságként hat az, amit a Facebookon vagy éppen itt a blogon kommunikálok. A tartalmam tehát újra felhasználható, sőt, a több platformos kommunikáció még az elérésemet is növeli. Akár olyan új üzleti kapcsolatokat nyithat meg előttem, amire nem gondoltam volna. Hogy lásd, hogy ezt sem csak az optimizmus mondatja velem: nemrég kaptam egy megkeresést Hamburgból. Hogy lesz-e belőle üzlet, nem tudom, de a lehetőség megvan.
Diverzifikálj!
Minden ügyfelünknek azt mondom, hogy egy platformra feltenni minden zsetont kockázatot jelent. Marketing stratégiában és összefüggő eszközökben kell inkább gondolkodnod. A LinkedIn hirdetés ennek lehet egy mozaikja. Ha itt van egy jó reklámod, irányítsd a weboldalra az ügyfelet, kérd el az e-mail címét majd bombázd hírlevéllel. Rögtön négy eszköz vesz részt az értékesítésedben. Sokkal nagobb az esély, hogy Téged válasszon, mivel többször és több helyen találkozik Veled. De akár fordítva is csinálhatod: a weboldalad látogatóit célozhatod a LinkedIn hirdetés eszközével, vagy a meglévő ügyféllistád (e-mail címek) alapján célozhatsz hozzájuk hasonló emberekre. Az eszköz rengeteg mindent tud, de csak akkor lesz hasznos, ha jól használod.
Regisztrálj!
Ha kedvet kaptál hozzá, hogy kipróbáld hogyan működik, ne félj belevágni. Szívesen segítünk abban, hogy átnézzük közösen, hogy valóban szükséged van-e erre a platformra, vagy a LinkedIn hirdetés inkább valaki másnak való. Segítünk a stratégia megválasztásában vagy akár a kivitelezésben is. Tesszük mindezt a LinkedIn minősített partnereiként. Ha szeretnéd folytatni a platform vizsgálatát, jelentkezz be és beszéljük át együtt, mire lehet jó a Te vállalkozásodban!