

AM BUSINESS
Lehet szeretni vagy nem szeretni, de Tom Cruise ismert márkanév a világon mindenhol. Elmúlt már 60, mégis láthatod még most is új filmekben, főszereplőként. Amellett, hogy színészként dolgozik, produceri múltja is van, tehát vállalkozóként is bizonyított. Megosztó, hiszen általában nem a maintstream-vonulat szerint nyilatkozik, elég ha csak a szcientológia egyházban betöltött szerepére gondolunk. Egy dolog viszont örök: partnernői mindig fiatalok és csinosak!
Első szerepében, a Top Gunban természetes, hogy 26 évesen fiatal és vonzó partnernője volt. Viszont Maverick karaktere visszatért 2022-ben is, egy közel hatvanéves kiadásban is. A partnere pedig – ahogyan már kitaláltad – fiatalabb. De ugyanez a helyzet Tom Cruise másik ikonikus filmsorozatában a Mission Impossible-ben is. Ha pedig hihetünk a filmipar bejelentéseinek, 2023-ban és 2024-ben is érkezik új folytatás. Feltehetőleg az MI-rajongók nem Ethan Hunt nyugdíjasklubban szerzett élményeit láthatják majd.
A kulcs a szerződéskötésben van. Tom Cruise ugyanis hatalmas fizetésén kívül kiköt másokat is. Bár a fizetés tekintetében is kifejezetten ügyes, hiszen a Világok harca több, mint 100.000.000 $-t hozott a konyhájára. Fontos számára, hogy minden helyzetben a lehető legelőnyösebben mutasson. Éppen ezért, bár kifejezetten alacsony, ezt apróbb trükkökkel mindig sikerül eltüntetni, az átlag néző számára sosem derül ki. A fiatal partnernőkről már beszéltünk, de ők is fontos pontját képezik minden egyes megállapodásnak.
Ha gondolod, ez is lehet az üzleti filozófiád. A másik, ami viszont talán vállalkozóként hasznosabb lehet, ha a tárgyalási vetületre fókuszálsz. Tom Cruise saját maga számára teremt kényelmes helyzetet a fentebb felsorolt (és még ki tudja hány apró) feltételekkel. Ugyanis pontosan tisztában van a saját márkájának az erejével, és azzal, hogy az ő nevével a producerek komoly bevételekre tehetnek szert. Ezért megkéri az árát a szereplésnek. A Te helyezeted lehet nagyon hasonló. Ha az ügyfelek közt válogathatsz, akkor lehetőséged van eldönteni, hogy kivel és milyen kondíciókkal dolgozol. Nem kell mindenre igent mondanod, csak arra a kapcsolatra, amiben biztosan jól tudsz majd működni Te is. Hiszen mindnkét félnek ez az érdeke!