
Mit jelent számodra egy példakép?
Az életben mindig van számunkra példakép. Kisgyerekként olyannak kellene lennünk (és szeretnénk is), mint a szüleink vagy az idősebb testvéreink. Aztán a választásunk megváltozik, olyan valakit keresünk, aki nagy dolgokat csinál. Sportolókat, színészeket vagy filmbéli karaktereket választunk idolnak. Hogyan válassz vállalkozóként? Megosztok Veled néhány rövid történetet az enyémekről!
Az első példakép az életemben az osztrák borász, Leo Hillinger. Korábban írtam már a történetéről blogot is. Negatív impulzusokkal és pénz nélkül kezdett vállalkozni, most pedig az egyik legsikeresebb osztrák. A csúcson van, a munkájának és az ötleteinek köszönhetően. A legfontosabb tanács, amit “kaptam” tőle: dolgozz konzekvensen. Mert, ha nincsenek szabályaid, amiket tartasz, akkor elveszett vagy.
Számomra nagyon fontos ember egy másik osztrák is, Hans Peter Haselsteiner. Hívhatnánk egyszerűen Mr. Strabagnak is. Ő ugyanis az ember, aki felépítette a céget. Amikor elkezdte, a Strabag, ahogy ma ismerjük egyáltalán nem létezett. Ma pedig a cég az egyik legnagyobb játékos az európai piacon. Haselsteiner már 77 éves és aktívan él. Befektetőként fiatalokkal dolgozik, és tud is nekik segíteni. Az agya még mindig fiatal, friss és nyitott a leginnovatívabb ötletekre. Az ő “tanácsa” számomra, hogy légy mindig nyitott!
Az utolsó, de szintén fontos példakép Balogh Levente. Mondhatnánk, hogy marketingszakember, de amit ő tesz, az sokkal több, mint marketing. Felépített Magyarországról egy márkát, ami Európa-szerte ismert. Az ő kulcsszava a minőség. Az alap, hogy magas minőségű terméket kell gyártanod, utána kezdhetsz el foglalkozni vele marketingesként. A gondolata, ami számomra különösen fontos, így hangzik: a marketing elég arra, hogy az ügyfél kipróbálja a termékedet, de csak egyszer!
Ahogy látod, ez csak három példa. De sokan vannak még, akik hatnak az életemre. Ennek köszönhetően tudok fejlődni, ami jó nekem és a vállalkozásunknak is. Az sem gond, hogy én egészen apró vagyok, ha rájuk nézek. A példakép szerintem olyan, mint egy útjelző tábla. Ha úgy csinálsz valamit, mint ő, megismételheted a sikerét, csak a saját szinteden.