AM Business logo.
d

AM BUSINESS

IČO: 50222104
DIČ: 2120216626
férfi cégvezető telefonál

Mit jelent egy vállalkozónak a munkaidő?

Beszélgetések alklamával gyakran előkerül, hogy a vállalkozók számára a munkaidő ismeretlen fogalom. Egyesek szerint ez azt jelenti, hogy egy vállalkozó soha nem dolgozik. Egyébként is sokakban él az  a téveszme, hogy tisztességesen vállalkozni nem lehet. Ezzel szemben, mi azt látjuk, hogy működik a dolog, ugyanakkor a vállalkozó felelősséggel is tartozik, elsősorban saját magának.

Sokan kezdnek olyan motivációból vállalkozni, hogy akkor elfelejthetik a munkaidő kifejezést. Sok esetben, főleg különböző MLM-cégek rá is játszanak arra, hogy náluk elérhető a teljes szabadság és csak akkor kell dolgozni, amikor az ember akar. Ez a valóságban is működőképes modell, ugyanakkor csak egyirányú utcaként működik: a sikertelenséghez. Más vállalkozók állandó rohanásban vannak, éjszaka is szolgálatban vannak, és folyamatosan a cégben élnek. Azt gondoljuk, hogy egyik eset sem vezet sikerre, ugyanakkor a kettő közötti útvonal sikerekhez vezet. Lássuk, hogyan!

Végtelen munkaidő

Kezdjük a rosszabbik verzióval. Sok vállalkozó úgy viselkedik a vállalkozásában, mintha alkalmazott lenne. Hosszú órákat dolgozik, kialvatlan és még nem is elégedett az egésszel. Létrehozott egy céget, aminek következtében lett egy pocsék állása. Természetesen nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy egy vállalkozás nem jelent munkát, és nem kell vele foglalkozni. De kell, nagyon is sokat, főleg az első időszakban. Azonban azok a cégek, ahol a tulajdonos harminc év után sem mehet szabadságra, rosszul működnek. Egy angolszász mondás szerint nagyon fontos, hogy mi működtetjük az üzletünket, vagy az üzletünk működtet minket. Fontos azonban, hogy a vállalkozás emelkedő pályán mozogjon. A tulajdonos(ok) pedig háttérbe tudjanak  fokozatosan vonulni, a mindennapi tevékenységben már csak irányítói szinten vegyenek részt.

férfi cégvezető telefonál

365 nap karibi nyaralás

Más megközelítés szerint a vállalkozók luxusautóval járnak, jó éttermekben múlatják az időt és képeslapra illő helyeken nyaralnak. Természetesen a legtöbb ember azért kezd vállalkozásba, hogy jó életet teremtsen magának és a családjának. Nem ez a fő cél legtöbbjüknél, de ez is ott van a mozgatórúgók között. Ahhoz, hogy a vállalkozás termőre forduljon, végül az alapító pihenhessen, esetleg egy következő vállalkozást kezdhessen építeni be kell fektessen. Saját szakértelmét, megfelelő embereket, időt, energiát és pénzt is. Ha valaki egyedül a könnyű életet tűzi ki azonban célul, akkor kicsi eséllyel kecsegteti siker. 

Van átmenet?

A két bemutatott megközelítés ötvözetében hiszünk. Dolgozni kell, küzdeni és az elején akár naponta csomó elutasítást kapni a potenciális ügyfelektől. Verejtékkel és sok munkával lehet felépíteni, hogy úgy működjön, ahogyan azt a tervezésnél elképzeltük. A fejlődéssel párhuzamosan azonban a tulajdonosnak egyre több dolgot kel delegálnia. Ugyanakkor ehhez is fejleszteni és fejlődni kell, hogy el tudjon engedni egyes részterületeket. Ha így, lépésről lépésre épül eg y vállalkozás, nagy a valószínűsége, hogy a tulajdonos saját maga oszthatja be a napjait, a munkaidő mellett lesz ideje és ami talán fontosabb, energiája szeretteire, hobbijára, saját maga fejlesztésére is.