
Mestercukrász – kétféle ízben
A 2021-es televíziós évadra Magyarországon (A mestercukrász) és Szlovákiában (Pečie celé Slovensko) is megérett a helyzet, hogy már ne csak amatőr (?) szakácsok hanem cukrászok is összemérjék tudásukat. A két műsor azonos gyökerére nincsen írásos bizonyíték, noha a cél és az eszköz is hasonló. A következő értékelés meglehetősen szubjektív. A célja pedig megmutatni, hogy nem kell, hogy mestercukrász légy, hogy meglásd, mikor sok a cukormáz. A cikkért egyetlen fillért sem kaptunk – sajnos – egyik csatornától sem, csak kiváló alapot adtak két gondolat összehasonlítására.
A hozzávalók
A recept kifejezetten egyszerű: szükségesek hozzá motivált versenyzők, akik szeretnek sütni. Hétköznapi emberek, akikkel könnyű azonosulni, megmutatni az ő történetüket, hogy kialakuljon a szimpátia. Legyen a mestercukrász kicsit olyan mint én, sőt, hadd gondoljam azt, hogy akár én is állhatnék ott az első fordulókban. Szükséges még egy zsűri, amit hozzáértő cukrászok alkotnak, biztosítandó a szakmaiságot. Illetve műsorvezető(k), akik akkor teszik a legjobban a dolgukat, ha észrevétlenek maradnak, kvázi narrálják csak az eseményeket.
A díszítés
A magyar változatot az RTL Klub stúdiójában vették fel, élénk, harsány díszletek között. Talán arra gondolva, hogy a cukrászatban minden megengedett (nem tudom, nem vagyok cukrász). Minden esetre a szemet sokszor bántó színkavalkádban. A szlovák RTVS versenyzői Cseklészen (Bernolákovo), a Theresia Chateau vendégei voltak. A kastély azonban nem hivalkodó, hanem visszafogott, letisztult díszlete lett a küzdelemnek. A mestercukrász zsűrijét megítélni nem tisztem. Ők mindkét országban hozzátették a magukét. Kóstoltak és értékeltek.
Ami miatt túl édes
A magyar változat műsorvezetője Liptai Claudia volt, aki kétségkívül meghatározó arca a magyar tévés világnak. Emellett végzett cukrász, tehát a kapcsolat és a hozzáértés is indokolta a választást. Ugyanakkor személyisége túlcsordult a műsor keretein, szétfeszítve az egészet. Rá emlékszünk, a versenyzőkre sokkal kevésbé, és az elején említett narrátor szerepéből inkább primadonna lett az adásokra. Ezzel szemben Szlovákiában Juraj Bača és Milan Zimnýkoval szinte észrevétlen. Leggyakrabban csak az időt mondják be. Nem tolakodnak a néző arcába, inkább hagyják a versenyzőket és az ő történetüket kibontakozni.
Kóstoló
A szlovák verziót nézve az jutott eszembe, hogy sütit sütni egy jó buli. A végeredmény ráadásul még finom is. Néhány hétköznapi ember hozott létre csodákat, akiknek az életébe is adott némi betekintést a műsor (persze, nem cél nélkül). Ezzel szemben Magyarországon azt tudtam meg, hogy Liptai Claudiának lenni mennyire jó buli. Amit viszont sajnos nem tudok kipróbálni. Ugyanabból a receptől két mestercukrász (értsd: rendező) teljesen mást hozott ki. A marketing pedig pont annak a tudománya, hogy miképp találhatod meg az ügyfeled szívéhez az utat. Hát, az enyémen most a hasamon keresztül sikerült. Jövő vasárnap este ne keressetek, a szemmel sütést gyakorlom majd!