d

AM BUSINESS

IČO: 50222104
DIČ: 2120216626
kifogáskezelés am business

Kifogás az van…

Érzékeny téma, főleg válságos időkben. Hiszen most már kimondhatjuk hivatalosan is, hogy válság van. Elég, ha megnézed a híradásokat és a gazdasági portálokat. Kifogás pedig volt még a “békeidőben” is. Utánajártunk, hogy mit lehet velük kezdeni, sőt, lehet-e egyáltalán ilyenkor is kezdeni valamit?

Hát az úgy volt…

Amikor pörög a gazdaság nincs velük baj. Ha A ügyfél nem akar Tőled semmit, majd B ügyfél megveszi, de C ügyfél még a legrosszabb esetben is. Most könnyen eljöhet az az időszak, amikor végig kell mondanod az egész ABC-t, akár többször is. Emlékszem, a 2008-as válság utáni időszakban egy telefonos kampányban 200/1 volt a statisztikám. 200 embert hívtam fel, akik közül egy volt kíváncsi rám.  199 esetben csak a kifogás. Vele kötöttünk is üzletet, majd négy év múlva még egyet. Igen, mondhatod, hogy megérte. Igazad is van. Viszont ha kétszázasával kell “betölteni” az ügyfeleket, hogy eredmény legyen, gyorsan a végére érünk az öt-tízmilliós országokban élő potenciális ügyfélkörnek.

kifogáskezelés am business

Kezelni kell

Nincs más út, mint kezelni az ügyfelek kifogásait. Azonban a legelső, hogy a saját kifogásaidat kezeld. Ugyanis a legnehezebb magunkat meggyőzni. Hidd el, tapasztalatból mondom. Mindig van ok, hogy miért nem megy. Mindig jöhet rossz kedv, rossz piaci helyzet, híresebb konkurens, rossz időjárás. Meg most épp a korona. Mondhatjuk, hogy nem kell senkinek a szolgáltatásom, vagy a termékem, mert minden csak a vírusról szól. Persze, igazad is van. Minden a vírusról szól, és ez minden iparágra hat.

Figyi, tudok Neked 20%-ot intézni

Az a helyzet, hogy így van ez a marketingben is. Három hét alatt átlagosan 20%-kal olcsóbban lehet hirdetni (ha érdekel a lehetőség, kérj ajánlatot itt). Tudod miért, mert csomóan úgy állnak hozzá, ahogy feljebb leírtam. Minek most, amikor mindent csak a korona visz el. Pedig ilyenkor is lehet eladni! Méghozzá mindent! A kulcs, hogy kezeld a saját kifogásaidat. Kezdd azzal, hogy magadat legyőzöd, és akkor már a többiekkel sem lehet gond.

Ha mégis

Ha mégis több segítséget vártál volna tőlünk, akkor sem vagy rossz helyen. Érkezünk április 15-ig egy workshoppal. Igen, valódi, élő példákon keresztül magyarázzuk el a kifogáskezelést. Kapsz egy videóanyagot, amit akárhányszor megnézhetsz, jól működő válaszokat és még két ajándékot is, amit nem árulok el egyelőre. Ha már most szeretnél róla információt kapni, nincs más dolgod, mint írni nekünk az am@am-business.eu címre. Ha az előregisztrálók között leszel 25€-t ledolgozunk Nálad a képzés árából.

Ui. Maga a képzés is egy közepes cipő árába fog csak kerülni!