
Jövendőbeli magyar orvosaink: SEJK
Kiemelten fontos szerepe van Pozsonyban, egyetemi diákok alkotják, és a hippokratészi eskü mellett az önkéntességre is asszociálhatunk róluk. Mi az? Ha a SEJK – pozsonyi magyar orvostanhallgatók klubja a tipped, akkor eltaláltad. Olyan korszakban, amikor az itthon képzett orvosok nagy hányada külföldre vándorol, a hasonló diákszervezeteknek kiemelt szerepük van. A SEJK nem csak a magyar nyelvű orvostanhallgatókat fogja össze, de az embert próbáló egyetemi teljesítmény mellé szórakozási és szakmai lehetőséget is kínál a diákoknak. A félévkezdő sörözés, a SEJK-es sítúra vagy a balatoni közös csobbanás is elmaradhatatlan közösségépítő események. Azt se felejtsük el, hogy emellett a medikusaink legjobb tudásuk szerint szolgálják a közösséget. Tudományos eredményeikkel évek óra frissítik a hivatás tudástárát. A koronavírus időszaka alatt bátran álltak helyt a tesztelőállomásokon, információs kampánnyal harcoltak a tévhitek ellen, és a segélyvonalakon az ő hangjukat is hallhattuk magyarul megszólalni. Orvosnak lenni épp úgy hivatás, mint SEJKesnek. (A kép a SEJK – pozsonyi magyar orvostanhallgatók klubja oldaláról származik.)