
Tíz évnyi Insta-posztját törölte a Jaguar, és mindenki csak találgat
A legtöbb autós márka már nem engedheti meg magának, hogy ne legyen jelen a közösségi médián. Míg a kevésbé ismert nevek az eladások növelését tűzhetik ki célul, a nagyobbak a saját pozíciójukat és brandjüket kívánják megerősíteni. A Jaguar most úgy döntött, évek munkáját dobja a kukába. Csaknem lenullázták az Instagramjukat, tíz évnyi posztot töröltek. Miért lehet ez fontos? Mit üzen számunkra? Elmagyarázzuk.
Hmm, itt egy Jaguar insta, dobjuk a kukába
A Jaguar 2012 óta posztol az Instagramon, és több mint 12 millió követőjük sejteti, milyen aktivitásuk van. Illetve volt, amíg úgy nem döntöttek, hogy tíz évnyi munkájukat megfogják, felemelik, és áthelyezik a kukába. Csak összehasonlításképp: az egyesült királysági fiókjuk (@jaguaruk) több mit 900 képet posztolt indulásuk óta. A most lecsupaszított fiókjuk is legalább ekkora volumenű lehetett.
Azért hagytak nyomot
Hat képet mindenesetre azért találunk ott. Azok pedig a Jaguar F-Pace SVR Edition 1988 lila modelljét ábrázolják többé-kevésbé részletekben. A széleskörű mélytisztítás mellett megbújhat az is, hogy a Jaguar 2025-től az elektromos autópiac luxusmárkájává kíván válni. Magyarul: irányt váltanak, drágábban adnak majd mindent. És úgy nézhet ki, ez a rebranding első lépése. Azért is a feltételes mód, mert a Jaguar hivatalosan egyelőre nem kommunikált semmit, így minden csak találgatás és erős sejtés.
Működni működött, ott a meglepetésfaktor
Amikor olyan cégek, mint a Jaguar szánják el magukat hasonló lépésekre, azok nagy valószínűséggel jól meg vannak fontolva. Mit tettek? Rengeteg pénzt toltak a hirdetésekbe? Nem. Kiplakátolták mindenhová? Nem. Töröltek. Sokat. Igaz, hogy ennek is ára van, hiszen évek munkáját tették láthatatlanná (de nem veszett el véglegesen az űrben). Meglepett mindenkit, hogy egyik napról a másikra ekkora a váltás. És ahogy látjuk, bevált, mert mi is írunk róla.
Az erős brandek mögött megfontoltság, tudatos tervezés és profi marketing van. Vagy épp nincs, ahogy azt a Squid Game esetében láttuk. Mindenesetre, akár a marketinges kisgyereke szabadult rá a törlés gombra, akár szándékosan történt, most az autósmagazinok a Jaguarra figyelnek.