A maximalizmus a vállalkozó ideális tulajdonsága?
Sosem voltam mintadiák az iskolában. Talán azért, mert szerintem az iskola felesleges volt. Máig sem tudom, hogyan néz ki egy szénatom vagy mi az a loxodonta africana. Talán azért, mert nem is érdekelt. Mindig is azt gondoltam, hogy felnőttként ezekre a dolgokra nem lesz szükségem. Talán hihetetlen, de igazam lett. Most, vállalkozóként mindig többet akarok tudni, de nem mindent. Például az ügynökségben sem én vagyok a legjobb SEO-szakértő vagy grafikus. Miért nem? Mert a maximalizmus lehet drive, de lehet hátrány is.
Nem hiszek a szuperemberekben, ahogyan a 7 az 1-ben mosóporokban sem. Egészen egyszerűen azért, amiért egyetlen dolog vagy személy nem lehet mindenben kiváló, de talán még elégséges sem. A vállalkozó feladata nem az, hogy szakértő legyen feltétlenül. Természetesen, nem adhatnak el a területen, de nem Neked kell az első számú szaktekintélynek lenned. Ha valamelyik területen az vagy, remek. Ha viszont a Te szupererőd a szervezés és a vállalkozás vezetése, az legalább olyan fontos. Sőt, a sok szakértő egy vállalkozó nélkül inkább kutatóintézetre hasonlítana.
Pattanj nyeregbe!
Nem tudom, láttál-e már országúti kerékpárversenyt. Ránézésre csak közel kétszáz őrült teker napi 4-6 órát akár három hétig. Teljes őrültség, mert csak egy valaki nyerhet. Ez a felszín. Alatta viszont rengeteg taktikai elem rakódik egymásra, amíg valaki versenyt tud nyerni. Ami pedig talán még ennél is fontosabb: csapatmunka. Ugyanis egyedül biztosan nem érsz célba. Nem tehetséges mindenki ugyanabban, ezért a maximalizmus itt szinte értelmezhetetlen. Aki jó sprinter, az lemarad a hegyeken és viszont. Mindent nem tudsz megnyerni, bármennyire ügyes vagy is. A csapat eldönti, hogy mi a Te szereped, Neked pedig ezt kell maximálisan betöltened. Lehet, hogy három hétig “csak” kíséred az első számú embert, és érte dolgozol. Mindenféle egyéni cél nélkül.
Nem kell mindent Neked
Sok embert ismerek, aki egész délelőtt egy emailt ír. Az eredmény mindössze egy elküldött email, ami 4 órát vett igénybe. Ez így rendben van? Nem, ha hatékonyan szeretnék dolgozni. Persze, ez nem azt jelenti, hogy ha valamit csinálok, ne szeretném tökéletesre. A különbség inkább az, hogy én akarok tökéleteset alkotni együtt, vagy csapatban kell megoldjuk a feladatot hibátlanul. A marketingesek körében uralkodik egy mondás, miszerint a legjobb anyag (reklám, flyer, stb.) nem a tökéletes, hanem a kész. De mit tehet a maximalizmus a Te cégeddel?
A növekedés is lehet probléma
Amikor céget alapítasz, illúzióid vannak, hogy milyen lesz majd. Te akarsz lenni a legjobb és csak tökéleteset adni az ügyfeleidnek. Ezzel semmi baj nincs, de később találkozol a realitással is. Az elvárásaid és a realitás között pedig óriási eltérés lesz. Ugyanis ahogyan a vállalkozás növekszik, összetettebb folyamatokra lesz szükséged és ehhez több energiára. Egész egyszerűen alacsonyabb lesz a minőség, vagy segítséget kell bevonnod. Ez viszont egyáltalán nem baj! Meg kell ezt is tanulnod, mint fejlődési lépcső. Mindent nem tarthatsz kontroll alatt, néha engedned kell. Innentől viszont nagyon nehezen lehetsz maximalista, hiszen azt kevesen tűrik el. Főleg, ha “én mindent jobban tudok” stílusban tálalja egy cégvezető.
Örököltük!
A maximalizmus számomra azt jelenti, hogy mindent tudnom kell, kontrollálnom kell és értenem kell. Nem tudom megmondani, hogy egy grafikus hogyan rajzol meg egy bizonyos effektet. Nem tudom megmondani, hogy egy webes hogyan éri el, hogy az egeret ráhúzva színt váltson egy kép. Mert nincs rá szükség. A közös célunkhoz ez nem tesz hozzá. Cserébe a webes vagy a grafikus kollégám sem azokban a feladatokban jó, amiket én végzek. Ha viszont a magasra tett lécet nem érem el, akkor szégyent vallottam. Ha nem vagyok tökéletes, nem létezem. Ezeket az előítéleteket és elvárásokat sokszor a szüleinktől örököljük. Soha nem fogom elfelejteni az érettségikor a rossz eredmény miatt síró osztálytársaimat. Féltek, hogy mi lesz majd a szüleik reakciója, amiért kudarcot vallottak.
Maximalizmus itt, veszteség ott
Talán a maximalizmus jó dolog. Ha Te is így működsz, biztos vagyok benne, hogy a vállalkozásodnak jobb eredményei vannak, mint az enyémnek. Ahogy abban is, hogy én több időt töltök a gyerekeimmel, mint Te a tieiddel. Egyikünk sem jobb a másiknál, csak máshol vannak a preferenciáink. De még mielőtt ideges lennél, nem ítéllek el ezért. Sőt, tisztellek, hogy még a lemondást is hajlandó vagy vállalni a célodért. Talán ez velem nem működik. Ha valamit ennyire komolyan veszek, gürcölök érte és minden áron hibátlan eredményt akarok, az frusztrálóan hat rám. Aztán az eredmény még rosszabb lesz. Ez nem azt jelenti, hogy nem készülök fel a legjobb tudásom szerint, csak hiszek abban, hogy bármi történjék is, lesz holnap.
Nyerünk vagy nem veszítünk?
A hozzáálláson rengeteg dolog múlik, ezt mindenki tudja. Az emberek két nagy csoportra oszthatók: sikerorinetáltakra és kudarckerülőkre. Az érdekes, hogy mindketten nyerni akarnak, csak egészen másért. Az egyik a siker édes ízére vágyik, ez a flow az, amiért hajlandó szenvedni is. A másik pedig mindenre képes azért, hogy elkerülje a kellemetlen, fájdalmas szituációt. Mindketten lehetnek maximalisták, és mindketten stresszelnek. Mégis, teljesen más kémiai folyamatok játszódnak le bennük vagy teljesen más érzéseket élnek meg. Gyerekkoromban a legjobb barátom mindenben jobb volt, mint én. Jobban tanult, még a játékokban is mindig a tökéletesre törekedett. Én mindig azt kerestem, hogyan lehetne megoldani a feladatot, de valahogy másképp, mint elvárt. Ő ma orvosként dolgozik, nem fér bele, hogy a betegeket csak 99%-ban lássa el jól. Én marketinges lettem, a konkurenséhez 99%-ban hasonló üzenetre egyetlen ügyfél sem fog emlékezni.
Blokk
Amíg Te uralod a maximalizmusodat, addig minden rendben van. Ha viszont már változik a szereposztás és korlátoz, akkor ellened kezdett el dolgozni. Sok embernek rendszeres, visszatérő álma, hogy egy vizsgahelyzetben nem tudja a jó válaszokat. Akár évtizedekkel azt követően is, hogy az adott vizsga valóban megtörtént és sikeresen teljesítették. Az agyukba ugyanis beült ez a nagyon erős korlátozó dolog. Annyiszor futtatták le a rossz szcenáriót, hogy el sem tudják engedni. Van, amiben én is maximalista vagyok. Például az ügyfél mindig az első, akkor is, ha ezért egy saját anyag nem készül el. Régebben ezekbe “belehaltam”. Magammal szemben nem akartam megengedni. Hogyan mutatom kfielé azt, hogy precízek és pontosak vagyunk, ha a szokott időben nem publikálunk valamit? Mára elfogadtam, hogy mindig mindent nem tudsz hibátlanul megoldani. Ha pedig valakinek várnia kell, inkább egy saját anyag késsen, mint egy ügyfelünké. Ez viszont csak egy szelet, ahol befér a megalkuvás nélküliség, de a túloldalon ki tudjuk egyenlíteni.
Minden út Rómába vezet.
Csodálom azokat az embereket, akiknek sajátja a maximalizmus, és ennek köszönhetően óriási dolgokat hoznak létre. Legtöbbször nagyon erősek és célorientáltak. Tudják, hová tartanak és oda is érnek, akkor, amikorra tervezték. Az én jelszavam viszont más. Hiszek benne, hogy amíg ők hiperszónikus sebességgel mennek egy mágnesvasúttal, addig nekem van lehetőségem megállni szelfiket csinálni, vagy csak jól érezni magamat. Ugyanakkor egyszer majd odaérek én is. Jelentkezem egy versenyre, mert nem veszíthetek. Ha lehetőséget vagy kihívást látok, megpróbálom, hogy képes vagyok-e élni vele vagy nem. Ez a megközelítés pedig lehetővé tette számomra, hogy csomó csodálatos dolgot éljek át. Természetesen, amikor diák voltam, emiatt az anyukámnak rengeteg álmatlan éjszakája volt. Talán ő jobban örült volna egy maximalista gyereknek.
