

AM BUSINESS
Nyáron Szlovéniában jártunk, éppen a kosárlabda EB előtt. Az egész országban óriási rajongást láttunk, az ok pedgi egyetlen ember: Luka Dončić. Kosárlabdázó, és talán a legismertebb szlovén a világon. Az énmárkája (personal brand) viszont nem csak a hazájában erős. Nézzük, mit tud!
Ha valaki 23 évesen a világ egyik legjobbja sportolóként, akkor még legalább 10 éve van a csúcson. Luka Dončić Szlovéniában, az Union Olimpija csapatában nevelkedett. 16 évesen mutatkozott be a felnőttek között, rögtön a Real Madridban. Ő volt a legfiatalabb újonc a csapat történelmében. Később megnyerte az Euroligát a spanyolokkal. Mondhatjuk, hogy mindent elért, amit Európában klubszinten el lehetett érni, így 2018-ban az NBA-be igazolt. De előtte még beválasztották az évtized Euroliga-csapatába. Mindezt éppen 18 évesen. Közben pedig mellékesen ez Eurobasket győztese lett a szlovén válogatottal.
Az amerikai kosárlabda-liga (NBA) a világ topszínpada. Itt játszanak a legjobbak, ha egy-egy európai ország játékost ad ide, az már komoly rang. Bekerült az Év Újonc csapatába, az Év Újonc Játékosa lett, majd az Év Csapatába is beválasztották. Rengeteg egyéni rekordot tart, a legizgalmasabb talán, hogy kártyája 4.6 millió dollárért kelt el 2021-ben. Ez a kártya a valóságban is egy kártyalap, valós értéke nincsen.
A legtöbb amerikai nem tudja, hogy hol keresse Szlovéniát. Mégis, Luka Dončić számukra is ikon, elég ha megnézzük, hogy 7.2 millió követője van az Instagramon. Szlovéniában 2 millióan laknak. Korábban a Nike, jelenleg az Air Jordan szponzorálja. Az oldalán viszont szinte semmit nem találunk, ami ne a kosárlabdáról szólna. Meccsen, edzésen, de szinte mindig labdával látjuk. Komoly marketingértéke van, hiszen a nevével forgalmazott kosárcipőket 175-200$ árfolyamon vehetjük meg.
Luka Dončić magánéletéről nem tudunk semmit. Nincsenek botrányok, nincsenek hetente cserélt barátnők. Csak kosárlabda. Nagyon gyakran a szlovén válogatott mezében. Ez pedig óriási érték az országnak. Ugyanis rengetegen hallanak az országról, keresnek rá és látogatnak el oda. Mindezt pedig egy embernek köszönhetik. Valószínűleg a világon többen tudják ki Dončić, mint azt, hol van Szlovénia. A kettő viszont erősítheti egymást. Pályán és azon kívül is.