
2022 első félév – hogy ment eddig?
Milyen volt számodra az első félév? Még nem tudod? Természetes, hiszen csak ma kezdődik a második félév. Ez egy olyan pillanat, ami lehet újraindítás, vagy egy kis idő az örömre. Így vagy úgy, elemeznünk kell, milyen volt ez az időszak! Gyerünk!
Január 1-jén senki sem képzelte, hogy az év ilyen lesz. Senki nem tervezett háborút, gazdasági válságot és hasonló szörnyű dolgokat. A hírek szörnyűek, de az életet nem állíthatjuk meg. Ahogyan a vállalkozásunkat sem. Úgyhogy, inkább nézzük a céljainkat, hogy mit sikerült elérni, és mit nem. Ha a negatív oldalon több van, még nem probléma. Még van rá 6 hónapod.
Például nálunk – hála Istennek – minden úgy megy, ahogy terveztük. Nem, hazudtam, jobban. Az eredményeink alapján az évünk 52%-ban kész. Normálisan hangzik, nincs benne semmi különleges. Viszont az éves bevételnek csak 35%-át terveztük az első félévre. Sejted ugye, hogy ez az 52% több, mint amit vártunk. A kép pedig még szebb, ha azt mondom, hogy 2021 első félévéhez képest 167%-ot nőttünk. Ez büszkévé és elégedetté tesz minket.
Mi a célom, amikor elmondom ezeket a részleteket? Csak az, hogy megmutassam, hogy a körülmények kint vannak, a nagy dolgok viszont bent történnek. A félév során végig arra a feladatra koncentráltunk, amit a jelenben csináltunk. Nem volt múlt mögöttünk és jelen előttünk. Szerintünk mindig az adott pillanatot kell megnyerned. Ha pedig megnyersz elég pillanatot, akkor teljesülnek a havi, negyedéves és éves célok is.
Nem akarom azt mondani, hogy a mi cégünk fantasztikus vagy hogy mi fantasztikus emberek volnánk. Csupán azt, hogy a munkát nem tudod megspórolni. Mi jön most? Nem fogunk lassítani, mert ez még nem a vége. Új weboldalt készítünk, készülünk a Vállalkozói Expóra, ma pedig Az Év Vállalkozója 2022 versenyen prezentálunk.
A végén pedig elárulom a titkunkat: élvezzük a munkánkat. Mindennap kihívásokat látunk és érdekes projekteken dolgozhatunk. Első sorban pedig: szeretünk együtt dolgozni a csapatunkban és az ügyfeleinkkel.