

AM BUSINESS
A produceri szakma a közép-kelet-európai kultúrában szinte ismeretlen. Ahogyan az is, hogy valaki a saját pénzét és tehetségét állítja a kultúra szolgálatába, vagyis saját kockázatára hoz létre produkciókat. Ezt az elsőre talán nehezen befogadható missziót tudhatja magáénak Orlai Tibor. Korábban is sikeres vállalkozóként ismerték, azonban az Orlai Produkciós Iroda 2005 óta íródó története kizárólag sikerként értelmezhető. Kiváló közreműködők, színvonalas előadások jellemzik munkásságát. Emellett pedig darabjaira szinte lehetetlen jegyet kapni. Már hónapokkal előre. Orlai Tibor sikerei mellett tanítja is, hogyan lehet piaci alapokon kultúrát menedzselni. Tipikus vállalkozói történet az övé. Adott volt egy anyagi háttér és egy szervezői készség. Ezt pedig színházi érdeklődésével ötvözte. Ennyire egyszerű volna? Ha “csak” beszélünk róla, akkor igen. Viszont Orlai Tibor legnagyobb tudománya, hogy azon kívül, hogy tudja mi érdekli a nézőket ma, azt is tudja, mi fogja őket érdekelni holnap. (A kép az Origo oldaláról származik.)