d

AM BUSINESS

IČO: 50222104
DIČ: 2120216626
2023 marketingstratégia évtervezés

Újévi ajándék vállalkozásodnak: marketingstratégia felülvizsgálás

Minden vállalkozás esetében két dolog létfontosságú: a vállalkozási terv, valamint a marketingstratégia. Hiába van jó ötletünk, ha nem tudjuk eladni. Ugyanígy, hiába van jó érzékünk a marketinghez, ha nem tudjuk, mit is akarunk igazán eladni. Az év elején újra elő kell venni a marketingstratégiát, és átgondolni, hogyan változtassuk meg. Három tippet hozunk, mit érdemes fontolóra venned mielőtt elkezded a 2023-as évet.

A marketingstratégia nem tízparancsolat, hanem keretrendszer

Gyakori tévhitként kering, hogy ha vállalkozásunkban egyszer már elkészítettük a marketingstratégiát, akkor hátradőlhetünk. Korántsem ez a helyzet. Stratégia mindig a célokhoz mérten készül, és teljesen másra lehet szüksége egy induló vállalkozásnak, mint egy már jól bejáratottnak. Meglehet, hogy annyira előrelátók vagyunk, hogy akár több évre is tudunk tervezni. Ugyanakkor, nem mindig érdemes, ugyanis a legtöbb dolog menet közben derül ki, és a tapasztalat alapján érdemes változtatni. Könnyen megeshet, hogy változik a piac, rossz buyer persona-t azonosítottunk be.

1. itt az idő a holtsúlyt kidobni

Az első és legfontosabb dolog az, hogy az elmúlt évre reflektáljunk. És egyben ez a legjobb alkalom arra is, hogy feltegyünk három kérdést: Mi az, ami jól működött? Mi az, ami nem működött jól? Miért nem működött jól (és hogyan működhetne jobban)? Ne féljünk bevallani magunknak, hogy egy módszer teljes kudarc volt.

A stratégia alakítása során az ész kell, hogy első helyen legyen, nem pedig az érzelmek. Nem biztos, hogy egy csiszolóműhely leghatékonyabb marketingeszköze, ha szórólapot küld egy község minden lakosának, amiben leírja, hogy késélezést vállal. Viszont az már működhet, ahogy az ostraposta.sk esetében is láthattuk, ha online hirdeti szolgáltatásait töredékáron a postához képest, és az ügyfélnek mozdulnia sem kell ahhoz, hogy a kések kijussanak, és visszajussanak a házból.

Sokszor segít, ha egy másik személlyel is átbeszéled az egész évet. Egy külső szem segít kizoomolni a képből és meglátni azokat a dolgokat, amelyet egyedül nem feltétlenül vennél észre. Az már bónusz, ha ez a személy ért a marketinghez is.

2. Célok, célok, célok

És célok. Nem mindegy milyen célokat tűzünk ki maguknak. Ebben pedig az segíthet, ha a SMART-célkitűzést használunk jövőbeli terveink megvalósításához. Mégis mi ez? Nem nagy ördöngösség, elmagyarázzuk.

SMART egy betűszó, ami az alábbi öt elemből áll össze:

  • Specific, vagyis konkrét
  • Measurable, azaz mérető
  • Achievable, vagyis elérhető,
  • Relevant, azaz releváns, és
  • Time-based, vagyis időhöz kötött.
SMART-célkizűtés ábra, a marketingstratégia alapja.

Egy SMART-cél mind az ötöt figyelembe veszi. Ahelyett, hogy azt mondjuk, hogy „Húsz százalékkal több bevételt szeretnék jövőre.”, meghatározhatjuk így is:

A webshopom termékekből származó bevételét (konkrét) 10%-kal (mérhető) növelem (elérhető) 2023. december végéig (időhöz kötött), a szállítási díj eladási árba való átvezetésével és ingyenes szállítás bevezetésével (releváns).

Konkrét, mert tudjuk mivel szeretnénk növelni a bevételt (a webshopban található termékek eladásával). Mérhető, mert tudjuk mennyivel növelem (10%-kal), és elérhető(bb) cél (a 20% helyett), mert tudjuk, hogy ilyen mutatót a múltban is sikerült elérnünk. A határidővel (2023. december) időhöz kötöttük, és releváns, mivel azt mutatják az esettanulmányok, hogy az ingyenes szállítás döntő tényező online vásárlásnál, még akkor is, ha picivel drágábbak miatta a termékek.

3. Nézd meg, mit tudsz önjáróvá tenni

Rengeteg dolog van, amit a marketingben önjáróvá lehet tenni. És ha valamit önjáróvá lehet tenni, akkor érdemes is azzá tenni. Még ha látszólag elsőre több energiabefektetéssel is jár, mint részletekben megcsinálni. Nézzünk csak pár példát!

Könnyen meg lehet tervezni egy évre előre a newsletter témáit, és szükség esetén ki lehet bővíteni az aktualitásokkal. Ha merészebbek vagyunk, ugyanezt eljátszhatjuk a közösségi médián való megjelenésekkel is. Valentin-nap nem mozdul el sehová a naptárban, ugyanúgy a karácsony is megmarad karácsonykor. Ezeket a posztokat előre is meg lehet írni. Egy jó szövegíró egy évre előre el tudja készíteni a tartalmi hálót.

Ennyi a jó marketingstratégia titka?

Reflektáljunk az évre, tervezzünk pontosan és automatizáljunk? Ennyit kell csinálni, hogy a marketingstratégia mindig naprakész legyen? Közel sem, viszont ha ezt a három tippet magaddal viszed, jelentős változásokat tudsz elérni vállalkozásod marketingjében. Ha hajt a tudásvágy, és biztosra akarsz menni, szívesen mesélünk még a marketingstratégia többi részéről is.

A marketing az elmúlt egy percben is változott. Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülj az újdonságokról.