

AM BUSINESS
Ez az év leginkább a háttérben maradásról szólt. Jól tudtuk ezt mindannyian már tavaly is, hogy idén kevesebb szerepem és feladatom lesz a cég a életében. Volt időnk erre felkészülni, és úgy gondolom, sikerült is jól megugrani. Mégis, az igazán fontos döntésekből én se maradok ki, így azt érzem, ha picit is, de tagja lehetek a csapatnak. Mert az együtt gondolkodás minden körülmények között a prioritásunk.
Talán, ha visszanézek az elmúlt évekre, 2022 volt az az év, amikor a legtöbb előrelépés volt a vállalkozás életében. Pontosabban fogalmazva: a legtöbb látható változás és fejlődés. Az új weboldal meglehetősen látványos, akárcsak a profi grafikák, amelyeket ügyfeleinknek ajánlani tudunk.
A stabilitást. Az én mottóm, melyet sikerült a kezdetektől alkalmazni, az a lassú, de biztos haladás. Soha nem akartunk azonnal a létra tetejére érni, és egy hónap alatt meghódítani a világot. Már csak azért se, mert arra se emberileg, se cégstruktúrában nem érnénk meg. Például, ha hirtelen, két nap alatt ötezer ügyfelünk lenne, nem tudnánk garantálni nekik azt a színvonalat, amit most kapnak. Még úgy se, hogy felveszünk 2500 embert. Hiszen ez nem egy nagyüzem, itt minden projektnek, és minden munkatársnak története van. Mi nem számokban határozzuk meg az ügyfeleket és kollégákat, hanem szavakban, nevekben, történetekben. Így a stabilitás, ami mindig is jellemzett minket, az lesz 2023-ban is.