

AM BUSINESS
A mai magyar zenés színház egyik legizgalmasabb alkotója kétségkívül Szente Vajk. Színész, rendező, zeneszerző és író egy személyben. Többen kedvelik játékáért, bár az utóbbi időben szerzőként és rendezőként is egyre több a rajongója. Két legutóbbi munkája (amelyeket mindkét minőségében jegyez) a szokásosnál is nagyobb figyelmet kapott. Ezek a Puskás Ferenc életét feldolgozó, illetve A kőszívű ember fiai című regényből készült musicalek. Kipróbálta magát műsorvezetőként is, ahol szintén sikereket és rajongókat gyűjtött. Önként vállalt missziója a magyar színházi életbe új színt vinni, valamint sikeres magyarok, példaképek történetét a színpadra vinni. 2020-tól a Kecskeméti Katona József Színház főrendezője. Szente Vajk példája is mutatja, hogy az átütő sikerhez szükséges egy terület minden oldalát ismernünk. Nem elég, ha egy területen kimagaslóak vagyunk, minden részfeladatban fontos, hogy értékes tagjai lehessünk a csapatunknak. (A kép Szente Vajk oldaláról származik.)