
Mi az a youth management?
Divatos angol kifejezéseket használni, sőt az üzleti világban talán sokszor egyszerűbb is. Vagy csak nincsen még rá magyar kifejezésünk, és megmarad a nyelvben. Az üzlet és a sport hat egymásra, éppen ezért egyre fontosabb a vállalkozók számára is a youth management. De mit is jelent ez valójában?
A héten a legelső kolléganőnk, Fanni új helyen állt munkába. Ez azt jelenti, hogy elment tőlünk. Felfoghatjuk ezt úgy, hogy elvesztettünk egy csapattagot, ami igaz. Nézhetjük azt, hogy mennyi tudást vitt el tőlünk. Mennyivel lesz nekünk nehezebb nélküle dolgozni. Igen ám, csakhogy a lépésről mi már több hete tudtunk. Sőt, volt időnk felkészülni is rá. Pontosan erről szól a youth management!
A sport a pénzről és a teljesítményről szól. Ha egy sportoló jobb ajánlatot kap, továbbáll. Éppen ezért az egyesületek számára kiemelten fontos, hogy a helyére hasonló képességűt tudjanak állítani. Vagy azonnali költéssel igazolnak valakit, vagy évek hosszú munkájával fejlesztenek egy fiatalt. Pont úgy, ahogy Messivel tette a Barcelona a saját akadémiáján.
Amikor megtudtuk, hogy Fanni el fog menni tőlünk, nem estünk kétségbe. Inkább elkezdtünk azon gondolkozni, hogyan tovább. Így találkoztunk az új kollégánkkal, Benjivel, aki már júliusban munkába állt. Szakmai gyakorlatra érkezett hozzánk, majd lett állandó csapattag. Megteremtettük magunknak az esélyt, hogy egyidőben mindketten a csapat tagjai legyenek. Így a velünk már régóta együtt dolgozó, akár seniornak is címkézhető Fanni és az elején még gyakornok, majd junior Benji megismerte egymást. Dolgoztak együtt, tanultak egymástól. Ha vannak a csapatban seniorok és juniorok, már megtetted az első lépést.
A youth management lényege, hogy amikor egy pozíció megüresedik, azt fel tudd tölteni belülről. Legyen meg a megfelelő utánpótlás. Pont úgy, mint egy jól működő sportcsapatban. Kérdezhetnéd, hogy nem jelentett-e plusz költséget, amikor mindkettejük munkabérét fizettük egyszerre? Talán meglep a válaszom, de nem! Ugyanis mindketten értéket tudtak teremteni, nem csak egymás segítésével.
Most tehát itt az új csapat, akikben ugyanúgy megvan a képesség, az elszántság és a youth management alkalmazásának köszönhetően, folytatódhat minden. Igaz, a mosolygós női arcot egy komoly férfias tekintet váltotta fel az anyagainkon.