d

AM BUSINESS

IČO: 50222104
DIČ: 2120216626
szilágyi áron vívás olimpia

Mit adott nekünk Szilágyi Áron?

Ha csak a tényeket akarjuk rögzíteni, Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok vívó. Az első a férfiak mezőnyében, aki háromszor is bajnoki címet tudott nyerni. Londonban, Rióban és Tokióban is a csúcsra ért. Emellett, ami sokkal fontosabb, egy alázatos sportoló, akinél a fókuszban a teljesítmény van. Nincsenek sztárallűrjei (noha eredményei alapján megengedhetné magának), mindenkihez nyitottan, kedvesen közelít. A páston pedig kérlelhetetlen magabiztossággal és céltudatossággal áll. A szemébe nézve azonnal látszik, hogy elvégezte a szükséges munkát, és hisz abban, hogy ez elég lesz a győzelemhez. Egyesek szerint a vívás Roger Federerje, és valóban, eleganciáját nézve megvan a hasonlóság. Korábban kiemelkedő eredményei voltak matematikaversenyeken, illetve a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatója volt. Mondhatjuk, hogy nála az érzelem és értelem a tanulmányokban is együtt áll. Példakép, hiszen tizenkét éven keresztül (és még hol a vége!) tudott folyamatosan megújulni és a világ legjobbja lenni. Mindezt úgy, hogy közben megmaradt benne a munkával, a vívással és az ellenfelekkel szembeni alázat. (A kép Szilágyi Áron oldaláról származik.)

szilágyi áron vívás olimpia

A marketing az elmúlt egy percben is változott. Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülj az újdonságokról.