d

AM BUSINESS

IČO: 50222104
DIČ: 2120216626
Simon Kjaer

Mit adott nekünk Simon Kjaer?

Egy szlovákiai kisvállakozás a legritkább esetben ír egy dán futballistáról. Ez pedig most egy nagyon ritka eset, mégpedig olyan, amikor valaki azzal lett hős, hogy csak tette, amit meggyőződése szerint helyes volt. A futball-eb szombati napján a Dánia-Finnország mérkőzés 43. percében összeesett a dán csapat egyik legjobbja, Christian Eriksen. Látszott, hogy nagy a baj, hiszen nem mozdult, magatehetetlenül feküdt a földön. Csapattársa, barátja és a válogatott kapitány Simon Kjaer sietett elsőként a segítségére. Meglehet, az ő gyorsasága miatt van Eriksen még életben. Próbálta játékostársát életben tartani addig az alig egy percig, amíg az orvosi stáb a helyszínre ért. Majd igazi kapitányként, a csapatát vezetve körülállták a bajba jutott társukat, hogy ne egész Európa nyilvánosság előtt küzdjenek az életéért. Végezetül Simon Kjaer és a kapus, Kasper Schmeichel volt az, akinek volt ereje ebben a helyzetben Eriksen feleségét vigasztalni. Kjaer nem a legtehetségesebb játékosa a dán csapatnak. Talán az EB előtt sokan azt sem tudták, hogy a világon van. És biztosan állíthatjuk, hogy eddig nem azért vettek jegyet a szurkolók, hogy őt lássák. Viszont a dán csapat kapitányaként megmutatta, hogy miért bíznak benne a társak. Tartást és erőt tudott adni egy közösségnek, még akkor is, amikor sokan már a legrosszabbra készültek. Ezért példakép.

Simon Kjaer

A marketing az elmúlt egy percben is változott. Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből értesülj az újdonságokról.