Hova visz az utad?

Egy vallomással kell kezdenem: a kép lopott. Már tegnap kiposztoltam a személyes Instagram-fiókomra. Egyszerűen nem bírtam ki. Tegnap a Gömöri dombok között autóztam, és magával ragadott a látvány. Rengeteg szín mindenhol, hegynek fel, dombról le. Aztán rájöttem, hogy nekünk vállalkozóknak pont ilyen az életünk is. Akkor, ha ilyennek akarom látni. Vezethet az utam a Gömöri dombokon, az Alpokban vagy akár a Szaharában is. Csak az én döntésemen múlik, hogy mit vagyok hajlandó észrevenni. Csak az unalmas szürke aszfaltot, vagy meglátom a fák rengeteg zöldjét, a felhők vicces formáit és az engem körülvevő világot. Ugyanígy vállalkozóként is: létezhetek én egy mikrovilágban. Láthatom csak azt, ami az én szakmámmal kapcsolatos, vagy körülnézhetek a világban is. Vehetek át jól működő dolgokat valaki mástól, vagy egy teljesen másik iparágból. Sőt, ha végiggondolod: valamilyen szinten mind ugyanabban az üzletben vagyunk. Ügyfelekre van szükségünk, akik biztosítják a bevételünket. Akkor is, ha pék vagy, akkor is, ha házat építesz és akkor is, ha marketinges vagy. Az út mindannyiunk számára ugyanoda vezet.Van egy bölcsesség, ami szerint nem a megérkezés, hanem maga az út ad nekünk élményeket és tudást. Végülis, ez is lehetséges. Attól válunk jobb úszóvá, ha rójuk a kilométereket, és gyakorlat teszi a mestert. Viszont akkor visszaérkezünk a cél problémájához ismét: tudom, hogy hová akarok eljutni? Látom a vállalkozásomat, a márkámat, a munkatársaimat egy, három vagy öt év múlva? Sok cég és vállalkozás ezzel nem foglalkozik. De csak hogy egy sokkal átélhetőbb példánk is legyen: a koronavírussal kapcsolatosan a cégek 90%-ának nem volt semmilyen terve. Nem tudták hétfőn, mi lesz majd kedden. Nem voltak felkészülve a leállásra, arra, hogy mi történik, ha valaki megfertőződik és arra sem, hogyan lesz tovább. Egy szóval: fejetlenség uralkodott. Ezt pedig az ügyfelek nem értékelik, mert senkinek nem kell olyan partner, aki nem tudja merre tart. Ha pedig az ügyfelek elfordulnak Tőled, az út is véget ér.