
Hogyan nem fogy el a téma?
Mindenkivel előfordul, hogy ül a billentyűzete előtt, ami csak villog és villog, az ihlet pedig várat magára. Ez a probléma csak hatványozódik, amikor nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne készítsünk el valamilyen tartalmat, mert az ügyfeleink várják. Előfordult és előfordul velünk is, hogy nem volt meg az ütős téma, azonban vannak hatékony módszerek, amik segíthetnek ezt elkerülni, megmutatjuk, mik ezek!
Mindent mindenhol
Az első ötlet nem forradalmi: jegyzetelünk. Folyamatosan, minden olyan téma bekerül a noteszbe, ami hasznos lehet, és fel kellene dolgozzuk. A tartalmainkat követve látható, hogy több téma és forog nálunk állandó rendszerességgel, és mindegyik saját “fület” kapott a noteszokban. Nem feltétlen kell notesz, teljesen megfelel ennek a telefon emlékeztető funkciója is, de fontos felírni, mert még a legjobb memóriájú kolléga is elfelejti. Nem jó persze minden téma, ami szembe jön. Idővel és tapasztalattal jobban tudunk már szelektálni, az elején pedig szükséges egy-két kritikusabb kolléga vagy családtag, aki kihúzza az oda nem illőket. Aztán, az idő múlásával és a tapasztalat növekedésével már “maguktól” megtaláljuk a témánkat.

Mérges és szakállas
Ha az első ötlet nem válna be, nem érkezne kellő téma a külvilágból, kereshetünk célzottan is. Megtudhatjuk, hogy az internet népe egy-egy kulcsszóhoz milyen kérdéseket társít. Ezt egy mogorva, kopasz úr tudatja velünk, a link itt található hozzá. Az oldalt egyelőre angolul javasoljuk használni, mert magyarul egyátalán nem tud, szlovákul pedig elég gyenge eredményeket ad. Ha ez alapján választunk, két legyet ütünk egy csapásra, hiszen a téma garantáltan olyan lesz, ami iránt érdeklődnek a potenciális olvasók. A mellékelt képen is látható, nem egy-két, hanem rengeteg témát gyűjthetünk így. A példánkban összesen ezerhez közelítő rekordot sikerült generálnunk. Természetesen ez nem jelent ezer témát, hiszen közöttük lehet átfedés. Sokszor azonban még így sem lesz blogbejegyzés vagy cikk az adott témából. Ha nem akarunk ezzel vesződni, egyszerűbb megbízni egy profi szövegírót, aki elkészíti számunkra a vonzó, lendületes tartalmakat.