
Az elkattintott birodalom
Az elmúlt időszak számunkra egy kiemelt fontosságú feladatról szólt: megújítottuk az online jelenlétünket,vagyis a honlapunkat és a KÖzösségi oldalunkat is. Azt gondoltuk, épp elég lesz leküzdeni az ezzel járó feladatokat, viszont a szembenálló felet alábecsültük: nehezítette az életünket a közösségi háló üzemeltetője is. Megmutatjuk, milyen problémákba ütköztünk.

Az egész úgy kezdődött, hogy voltak már követőink. Igaz ők egy másik oldalunkat követték, amely másik név alatt futott. A tartalmunk nem változott, csak szerettük volna az oldal címét is az egységesített AM Business márkához igazítani. Előfordul ez másokkal is. A mi esetünket az nehezítette, hogy a két márkanév nem hasonlított egymásra. Alapvetően a Facebook engedélyezi, hogy oldalakat átnevezzünk, ahogyan azt is, hogy két oldalt egyesítsünk. Általunk követett oldallal is történt ilyen a közelmúltban, így azt hittük, ez nem lehet probléma. Első lépésben az oldalunk elérését változtattuk meg, amit gond nélkül engedélyezett az üzemeltető, létrehozva ezzel egy helyzetet, amelyikben az oldal neve és elérése teljesen eltérő kifejezésből állt. Ezt követően szembesültünk a problémával: az új nevünket teljesen új oldalnak érzékelte, mintha más céllal, más közönséghez szólnánk. Hiába “fellebbeztünk” több alkalommal is, mindannyiszor visszakaptuk, hogy ez olyan, mintha a New York-i cukrászdánkat San Franciscóba költöztetnénk.
Nem adtuk fel. A következő lépésben megpróbáltuk, hogy létrehoztunk egy oldalt, ami már az új elemeket hordozza, és a meglévő két oldalt egyesíteni. Sajnos, ez sem járt sikerrel, hiába próbálkoztunk, ugyanis a probléma itt is fennállt: a Facebook szerint a két oldal tartalmilag erősen eltér egymástól. Nem maradt más hátra: kénytelenek voltunk erről minden követőnket tájékoztatni, majd egy gyönyörű szerdai napon elindítani az új oldalt, és erősen reménykedni abban, hogy senki nem maradt ki, akinek mi fontosak vagyunk.
Hogy mi a tanulság?
Ha csak a Facebookon kommunikálnánk az ügyfeleinkkel és partnereinkkel, akkor most jó pár lépést tettünk volna hátrafelé. Azt javasoljuk, és ezt tesszük magunk is, hogy ne koncentráljunk csupán egy csatornára, használjuk a különböző kommunikációs formákat különböző tartalmakhoz. Ha pedig nem szeretne hasonló helyzetbe kerülni, itt tud időpontot kérni.