Ülj a trónra – Michael Jordan

A kosárlabda egyik valaha volt legnagyobb egyénisége Michael Jordan. Korlátos számú egyéniség fér még oda mellé a csúcsra, és arról is viták szólnak, ő volt-e a legnagyobb. Vannak szempontok, amelyek szerint igen, míg mások ettől eltérő képet mutatnak. Utánajártunk, hogyan lehetsz Jordan, és mi kell ahhoz, hogy Te is odaférj a legnagyobbak közé.

A tehetség

Az alapvető. És ez Jordan esetében is megvolt. Már egészen fiatalon kimagasló tehetségnek tartották. De nem az első pillanatban! Nehezen hihető egy kosárlabdázóról, Jordan mégis alacsony volt. Hiába tartották ügyesnek, csak a középiskola harmadik évfolyamától számított kihagyhatatlannak az iskolai csapatból. Innen az amerikai sportok egyik legjobb keltetőjébe került, az egyetemi ligába. Az Észak-karolinai Egyetem (University of North Carolina) hallgatója lett, majd 1984-ben olimpiai bajnok. Ezt követően pedig egyenes út vezetett a kosárlabda csúcsára, az NBA-be. Az már nagyon korán kiderült, hogy Michael Jordan többet tud a játékról, mint egy átlagos kosárlabdázó. Tehetsége és játékintelligenciája csapattársai és ellenfelei fölé emelték. Ugyanakkor, csak egy újonc volt, aki még nem nyert semmit. Ígéret, amit még nem váltottak be.

michael jordan chicago bulls phil jackson last dance

A csapat

Mindenki tudja, hogy ha Jordan, akkor Chicago Bulls. A két név, vagy márka teljesen összeforrt mára. Pedig Jordan már 1998 óta nem játszik ott. Talán ennek oka, hogy a csapat azóta sem nyerte meg az NBA-t. Ugyanakkor Jordan már 1984-ben a Bulls játékosa lett, az első győzelem mégis csak az 1990-91-es szezonban érkezett. A titok a csapatban van! Egyedül ugyanis még ő sem tudta győzelemig vezetni a bikákat. Jordan mellé 1987-ben érkezett az elválaszthatatlan harcostárs Scottie Pippen, 1989-ben pedig átvette a csapat irányítását Phil Jackson. Végül, a kirakós utolsó darabjaként 1995-ben érkezett a kétes hírnevű Dennis Rodman. Összeállt tehát a nyerő kombináció. Aminek köszönhetően 1991 és 1998 között hat bajnoki címet sikerült szerezniük. Amikor csak Jordan állt a középpontban, vesztettek. Jó példa erre a Detroit Pistons által kifejlesztett Jordan-rule (Jordan-szabály), amivel elvágták a Bulls 23-asát a játékostársaktól. Le is tudták győzni mindegyik alkalommal Jordanéket.

A Jordan-faktor

A csodacsapat utolsó évében egy stáb utazott velük mérkőzésről mérkőzésre, többek között azért, hogy Jordan utolsó évét rögzítsék. Ez a film a jelenleg a Netflixen elérhető Utolsó tánc (The last dance). Láthatjuk, hogyan éltek, edzettek és játszottak az akkori Kelet-Európában még csak kosaraskártyákról ismert játékosok. Jordan a mai napig számos rekordot tart, és a kosárlabda egyik legnagyobbja, azonban láthatjuk, mi tette azzá. Mindig győzni akart, minden egyes dobásnál vagy lepattanónál. Folyamatosan képes volt magas teljesítményre, mert mindent a kosárlabdának rendelt alá. Időt, energiát, akár fájdalmat is. Műtétje után 1:5 elleni meccsekkel küzdötte vissza magát a legjobbak szintjére, és képes volt nyerni. Végezetül: amikor arra volt szükség, hátra lépett. Megértette, hogy hiába dobja ő a legtöbb pontot, ha a csapata végül vereséget szenved.

Ha szeretnéd megerősíteni a csapatodat, hogy Ti legyetek a következő Chicago Bulls, vagy inkább a márkádat repítenéd Michael Jordan magasságába, kérj tőlünk ajánlatot! Kollégáink két munkanapon belül keresni fognak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük