Mikor van ideje a vállalkozónak aludni?

Egyik meghatározó vállalkozói élményem, amikor Wolf Gábor (a Marketing Commando alapítója) többször is elmesélte, hogyan töltötte a kétezres éveket. Gábortól megtudtam, hogy körülötte mindenki az Így jártam anyátokkal részeiről beszélt, ő pedig nem látott egyet sem. Mert ha reggel volt dolgozott, délben tárgyalt, este fejlesztette magát, éjszaka pedig építette a bizniszt. Vagy valami nagyon hasonló időbeosztás. A lényeg, hogy kevés ideje maradt az aludni. Ez vajon törvény a vállalkozók életében vagy egyedi eset?

A kérdés azért fogalmazódott meg bennem, mert velem is gyakran előfordul, hogy az éjszakába nyúlik egy-egy folyamat. Sokszor hallom, hogy nem jó vállalkozónak lenni, mert akkor nincs munkaidő. Hogy ilyenkor a Tiéd minden felelősség, és semmi sem kiszámítható. Egy szóval: a vállalkozó nincsen biztonságban és még aludni sincs ideje. Van benne igazság, hiszen tényleg a miénk a kockázat. Viszont a miénk a lehetőség is! Eldönthetjük, hogy van-e kedvünk egy döntés mentén továbbmenni, vagy inkább mást választunk. Megtehetjük, hogy délelőtt 11-kor sportoljunk vagy péntekenként ne dolgozzunk. Viszont ahogyan az élet más területein is működik: valamit valamiért.

Én azt tapasztalom, hogy ha szereted a vállalkozásodat, akkor az sem baj, ha kevesebb időd jut aludni. Ez a blogposzt is közel az éjfélhez született, mégis, jó élmény volt írni. Ugyanis ez is egy apró tégla a mi cégünkben és abban, amit együtt építünk. Egy-egy pályázat leadása előtt is előfordulhat, hogy éjszakába nyúlik a munka. De van, amikor a kreatív energiák csak estére érkeznek meg. Vállalkozóként nem baj, ha délelőtt nem tudok vagy akarok dolgozni. Megoldhatom máskor. Ezzel szemben az unatkozó fejű alkalmazottak gyorsan az utcán találhatják magukat. Akkor nem jobb az én helyzetem?

Végezetül: amikor építed a céged (és szerencsére mi még ebben a fázisban vagyunk), az olyan, mint a randizás időszaka. Izgalmas, érdekes, sokszor lemondással és rengeteg újdonsággal jár. Néha pedig nem kényelmes, fura helyzetekbe kerülsz, amiket először megoldani szeretnél. Aludni pedig ráérünk majd 10 év múlva is.

spanie alvás vállalkozó podnikatel