Lady Gaga tündöklése és tündöklése

Amerika talán legnagyobb sporteseménye a SuperBowl. Többen nézik, mint az olimpiát, vagy a focivébé döntőjét, és talán remekül össze is foglaja Amerika lényegét. Mindig többet, nagyobbat, hangosabbat adni. Valami olyat, amit nem lehet már fokozni. Aztán egy év múlva ugyanennek nekifutni újra. Ha egyszer itt játszottál, akkor vagy valaki a zenei életben. Sőt, leszel is, mert csak teltházas sportcsarnokok várnak rád. Nézzük meg, hogyan jut el ide egy A-kategóriás előadó, mint Justin Timberlake vagy Lady Gaga és mi az utóélete a fellépésnek.

Van fél órád

Ennyi a világ. Pontosan fél óra. Beállással, szerepléssel, elvonulással. Amikor viszont az egész ország Téged néz, és mindenkit fogja tudni, hogy ki vagy. Igaz, nem is kerülhet oda olyan előadó, akit nem ismer a fél világ. A félidei műsoroknak külön szponzora van (jelenleg szintén globális márka, a Pepsi), és itt az egyik legdrágább a világon a reklámidő. Sőt, külön erre az alkalomra forgatnak reklámfilmeket. Minden mozdulatnak, lélegzetvételnek és hangnak a helyén kell lenni, különben megtörik a varázs. Ha pedig a várva várt szereplésből baki lesz, annak is hosszantartó következményei lesznek.

lady gaga halftime show superbowl

Megfizetted?

Ahhoz, hogy ide eljuss, óriási számokat kell produkálni. Mind zene, mind gazdasági értelemben. Csak a krém krémjéből válogatnak. 2017-ben Lady Gaga műsorának elkészülését egy stáb követte végig, így rekonstruálhatjuk, itt pedig meg is nézheted. Minden sikernek megvolt az ára. Világszerte ünnepelt előadó, aki repülőgépen alszik, és gyakran vannak fájdalmai. Ha követed, láthatod a könnyeit is, a fájó csípője miatt. Majd látod, ahogyan masszázzsal és fájdalomcsillapítóval kúrálja magát. Végül azt is, ahogy magassarkúban ugrálja és tombolja végig a show-t. Ahhoz azonban, hogy a Stefanie-ból Lady Gaga legyen még ennél is fájdalmasabb út vezetett.

Megszületik Lady Gaga

Ma mindenki ismeri. Globális jelenség. Mindenki tudja ki ő, és mindenkinek van róla véleménye is. Igazi megosztó előadó. Igaz, amikkel egy évtizede Gaga bosszantotta az emebereket, az ma már sok előadó esetében mainstream lett. A nagy sikerek mindig megkövetelték a maguk áldozatát. Főleg a magánéletben. Több kapcsolata ment rá az “üzleti” sikereire, és családjában, legközelebbi barátai között is érték veszteségek. Ezek közül több is inspirálta egy-egy dal megszületését.

Tekerd fel!

Ha Gaga dalait hallgatod, könnyen azon kaphatod magadat, hogy erősen feltekerted a hangerőt, mert magával ragad a zene. Több dalát is maga jegyzi szerzőként, és zongorán is kiválóan játszik. Táncosaival együtt mozog, és általában hétköznapi szemnek nyaktörő mutatványokat végeznek együtt. Nem beszélve kosztümjeiről, amik sokszor láthatóan csak nehezítik a dolgát. Mégis működik. Mert maximumot ad bele, minden részfolyamatba, és ezt várja el az őt körülvevőktől is.

Ha hasonló sikersztorikat szeretnél átélni, mint Lady Gaga szükséged lesz egy jól felépített márkára, amiben egy marketinges csapat tud Neked segíteni. Ha pedig Te is olyan érzelmeket szeretnél kiváltani a közönségedből mint a Bad romance, vagy a Born this way, szövegírót kell fogadnod!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük