Benkő Bence: „Olyan botokat szeretnék építeni, amik valóban segíteni tudnak…”

Benkő Bence chatbot szakértővel, messenger marketing specialistával, a Chatbee megálmodójával beszélgettünk. Szóba kerültek a kezdetek, sikerek és Bence egy szuper-titkos információt is megosztott velünk.

Vissza tudod idézni a pillanatot amikor először kaptál segítséget chatbottól valamilyen oldalon?

Benkő Bence: Az első wow élmény, amit egy chatbot okozott nekem az a SmoothieBox chatbotjához köthető. Odakeveredtem valahogy az oldalukra, és felugrott a chatablak, hogy töltsek ki egy rövid kvízt amelyből kiderül, hogy melyik csomagjuk illik hozzám a legjobban. Miután kitöltöttem a kis robot már küldte is az ízlésemnek és elvárásaimnak megfelelő smoothiekat, és átirányított a rendelési oldalhoz. Nagyon gördülékeny és játékos folyamat volt, ezért tetszett meg igazán.
Ekkor határoztam el, hogy én is olyan botokat szeretnék építeni, amik valóban segíteni tudnak egy elveszett nézelődőnek is a weboldalon/webáruházban. Amik interaktívan és gyorsan ki tudják deríteni azt, hogy pontosan mi is az, amit a látogató éppen keres. Amik be tudják mutatni, hogy mi a látogatóhoz leginkább illő termék vagy szolgáltatás, amit a cég nyújtani tud nekik.
Kvázi egy robot értékesítőt adok a vállalkozások kezébe, ami képes a megfelelő kérdéseket feltenni ahhoz, hogy a látogatókból vásárlók legyenek.

chatbee benkő bence chatbot

Mikor és hogyan határoztad el magad a Chatbee létrehozására?

Benkő Bence: A Chatbee ötlete egy egyetemi órán született meg. Elsőéves gazdaságinformatikus hallgatóként az egyik órán ki kellett találni egy olyan vállalkozási ötletet, amely valamennyire kapcsolódik a mesterséges intelligenciához. Akkoriban még nem tudtam sokat a chatbotokról, főleg nem a messenger chatbotokról, de elkezdtem magam beleásni a témába. Annyira jól sikerült a kutatás, hogy beleszerettem ebbe az új marketing eszközbe és elhatároztam, hogy kipróbálom élesben is, megnézem, hogy egyáltalán van-e bármi létjogosultsága ennek az egésznek Magyarországon. Az első chatbotot édesapukám motoros webáruházában üzemeltem be, ahol 1 hónap alatt több, mint 4000 feliratkozót szerzett nekik és napi szinten 100 új érdeklődött vonzott be. Nagyon meglepődtem és egyáltalán nem számítottam ilyen eredményekre. A boltban sem számítottak erre, így le kellett állni az első hónap után, mert nem bírták utolérni a kéréseket. Úgy gondolom ez egy tökéletes validálása volt ennek az eszköznek.

chatbee smoothiebox chatbot benkő bence

Mennyi időbe telik egy-egy chatbot létrehozása, beprogramozása?

Benkő Bence: Nagyon változó, de mivel már 40 chatbotos projekt van mögöttem, így vannak bevált stratégiák és rendszerek arra, hogy hogyan tudunk kiszámítható eredményeket hozni az ügyfeleknek. Egy chatbotos projekt kapcsán az első lépés mindig az, hogy meghatározzuk a célokat és kitaláljuk, hogy csak egy időszakos kampányt szeretnénk vele futtatni, vagy egy állandó, örökzöld botot szeretnénk, ami tényleg folyamatosan dolgozik helyettünk.  Az esetek 70%-ban kampányszerűen használjuk a messenger chatbotokat. (pl. kvízjáték, személyre szabott termékajánló, toborzó chatbot stb.)

Hol lehet egy kisvállalkozás számára is hasznos a chatbot?

Benkő Bence: Kisvállalkozások számára a marketing erősítése a releváns az esetek döntő többségében, mivel még nincsen akkora mennyiségű forgalom és érdeklődő, hogy egy komplett ügyfélszolgálati automatizmust kelljen felépíteni. Ez az eszköz egy nagyon jó és olcsó módja lehet annak, hogy egy kisvállalkozás elkezdje felépíteni az online jelenlétét és listát építsen. Erre mi mindig egy chatbotos nyereményjátékot szoktunk javasolni első körben.

Mi okozza számodra a legnagyobb örömet, és mi a legnagyobb kihívást a munkád során?

Benkő Bence: Már önmagában az is boldogságot okoz, hogy 22 évesen a saját vállalkozásomat építhetem. Egészen kicsi koromtól kezdve mindig vállalkozó szerettem volna lenni, annak ellenére, hogy többnyire visszahúzódó kissrác voltam. Csak azt nem tudtam soha, hogy végül mi lesz az, amiben vállalkozni fogok. A legnagyobb öröm számomra, amikor többezer ember használja a chatbotjaimat és a felhasználók megköszönik a chatbotnak a segítséget, miközben a vállalkozásnak sok pénzt termel a rendszer. Ennél szerintem nincsen jobb érzés a világon. Na jó, azért egy felfrissítő masszázsnál kevés jobb dolog van munka közben. 😊

A legnagyobb kihívás pedig a sok projekt kezelése és a rendszerek építése. Jelenleg a Chatbee egyszemélyes vállalkozás, ahol bizonyos feladatokra felbérlek én is alvállalkozókat, viszont a chatbot stratégiát és kivitelezést én csinálom elejétől a végéig. Ezen szeretnék változtatni. Már elkezdtem lefektetni az alapokat arra, hogy a közeljövőben tudjon bővülni a csapat, viszont ez nem egy egyszerű folyamat. Legalábbis számomra nem az.

Mit tartasz az eddigi legnagyobb szakmai sikerednek?

Benkő Bence: Elkészítettem egy multinacionális cég chatbotját és 2 hét alatt szereztem nekik több, mint 12 ezer messenger és e-mail feliratkozót, valamint ezalatt az idő alatt megnőtt a webáruházuk forgalma 27%-kal. Ez egy olyan eredmény volt, amitől nekem is leesett az állam.

Másik nagy szakmai sikernek tartom azt is, hogy az USA legnagyobb chatbot fejlesztő ügynökségébe (School Of Bots) bedolgozom, mint szabadúszó. Nehéz és időigényes procedúra volt, mire bekerültem hozzájuk, de cserébe hatalmas lehetőségnek tartom, hogy az amerikai piacon megtapasztalt és letesztelt kampányokat haza tudom hozni és itt is át tudom ültetni őket a gyakorlatba.

Hol látod magad és vele együtt a vállalkozásod 10 év múlva?

Benkő Bence: Nehéz megjósolni, hogy mi lesz 10 év múlva…de még csak 5 év múlva is. A következő 2 évben viszont azon leszek, hogy minél több chatbot fejlesztőt tudjak felvenni és a hamarosan megnyíló Instagram  és WhatsApp chatbotokat is kihasználva segítségünk vállalkozásoknak több feliratkozót és bevételt szerezni.

Egy dolog biztos. A fogasztói szokások egyértelműen azt mutatják, hogy a párbeszéd marketingé a jövő. Az, hogy ezt milyen platformon csináljuk, az mindig változni fog, de én nagyon sokáig részese szeretnék lennie ennek a világnak.

Van valamilyen jótanácsod azok számára, akik most szeretnének belevágni saját vállalkozásba?

Benkő Bence: Lehet, hogy közhelyek, de ezek nagyon igazak és nekem is segítettek: 

  • Első vállalkozásként olyanba kezdj bele, amit már valaki korábban sikerre vitt valahol. Ne találd fel a spanyolviaszt.
  • Tanulj meg jól keresni az interneten. Google, YouTube, blogok, Facebook csoportok. Én is innen tanultam meg a chatbot fejlesztés rejtelmeit, szinte 0 Ft-ból.
  • Légy türelmes, dolgozz keményen és lelkiismeretesen. Ha néha úgy is érzed, hogy nem haladsz egyről a kettőre és beragadtál, néha pont olyankor jön egy váratlan lehetőség, ami annak a következménye, hogy korábban bele tetted azt a sok munkát és jó kapcsolatokat építettél ki. Ez nagyon érzés tud lenni. 

+1 Szuper-titkos hír: Mándó Milán MinnerAkadémiájára hamarosan kikerül az első chatbotos kurzusom, ahol a legnépszerűbb chatbotos kampányomat fogom megtanítani, a kommentelős nyereményjátékot. Március végén/április elején már kész lesz az oktatóanyag. 

A Chatbee korábban már szerepelt nálunk, itt olvashatod, mit adott nekünk!

chatbee chatbot benkő bence
chatbee chatbot benkő bence